A Kiskőrösi NKSZSE utánpótlás csapatai közül az U17-es gárda kiváló teljesítményt nyújt ebben a szezonban és százszázalékos teljesítménnyel vezeti az országos korosztályos bajnokság LU17 III. osztályának G csoportját. Az együttes a tavaszi szezont a TRD Szabadszállás gárdája ellen kezdte meg az idén, akik ellen idegenben nyertek 37-21-re.

-Hirdetés-

A következő játéknapon február 2-án a kiskőrösi együttes hazai környezetben fogadta a Tompa SE csapatát, mely mérkőzésen folytatódott a győzelmi sorozat és 46-15-re (20-6) nyertek: Csatlós A. – Döme 3, Soproni 2, Csenki 10, Kálmán 5, Faragó G. 4, Csatlós K. 3. Csere: Madácsi (k), Torgyik L. (k), Faragó D. 5, Peckmann, Szikszai 2, Ilia 3, Németh I. 9.

A találkozón a játék minden elemében felülmúlták a kiskőrösi lányok az ellenfelüket és már az első félidőben eldöntötték a találkozó sorsát. A hazai együttes a szünet után is lendületesebben, gyorsabban játszott a tompaiaknál és a lerohanásból szerzett találatoknak köszönhetően 31 gólos győzelmet arattak. A kiskőrösi lányok 10 mérkőzésen szerzett 20 ponttal vezetik a bajnoki tabellát, a mögöttük 12 pontos tiszakécskeiek előtt.

Fenyvesi Éva – Kiskőrösi NKSZSE edzője:

-Nagyon jól sikerült a tavaszi rajtunk, hiszen mindkét idei bajnoki mérkőzésünket magabiztos játékkal sikerült megnyernünk. A mai ellenfelünket jól ismertük már, mert a tompaiakkal szemben a gyermekbajnokság küzdelmeiben is több alkalommal játszottunk. Azzal tisztában voltunk, hogy a tompaiak gyengébb játékerőt képviselnek és ellenük csak a győzelem lehet a számunka elfogadható eredmény. A találkozó elején belementünk a tompaiak kicsit lassabb játékába, de fokozatosan pörögtünk fel és a végére már csak a két csapat közti gólkülönbség volt kérdéses. Az első félidőt követően azt kértem a lányoktól, hogy folytassuk a lendületes játékot és legalább 40 találatig jussunk el, amit sikerült teljesítenünk. Azt ma is lehetett látni, hogy jó erőben vagyunk, de játékban még van hova fejlődnünk. A szabadszállásiaktól és a tompaiaktól a hátralévő fordulókban már csak nehezebb ellenfeleink lesznek, de bízok a lányokban. Szeretnénk bajnoki címet nyerni.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (44 db kép)
MEGOSZTÁS