2024. február 10-én a KISCSILLAG zenekar második alkalommal koncertezett az izsáki ZÖREY klubban.

A 2005-ben alapított Kiscsillag alternatív rockzenekar öt éve járt először a ZÖREY-ben, ahol is a közönség végig tombolta a koncertet. Népszerűségük azóta is töretlen, aminek köszönhetően teljesen megtelt a pinceklub. A felállásban annyi változás történt, hogy 2021 decemberétől Erős Márton basszusgitáros helyét Hajba Imre vette át.

KISCSILLAG a ZÖREY-ben
KISCSILLAG zenekar: Leskovics (Lecsó) Gábor – gitár, ének, billentyűk; Bajkai Ferenc – dobok; Lovasi András – ének, gitár; Hajba Imre – basszusgitár, vokál; Szesztay Dávid –billentyűk, vokál, gitár
-Hirdetés-

A hat nagylemezes, Fonogram-díjas, méltán népszerű zenekar dalait jól ismeri a közönség. A zenekar és a rajongók közelsége eleve magával hozza az összehangolódást, így tovább gerjesztve az amúgy is emelkedett hangulatot. A zenekar profi előadása és a lelkes, együtt éneklő közönség feledhetetlen élő zenei élményt eredményezett, amelyből a YouTube videó ad ízelítőt.

„Az én szívem rántott hús, de azon a bunda nem liszt, nem tojás és nem is zsemlemorzsa
Az én szívem rántott hús, de azon a bunda magány, vágy és rettegés talán”

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (33 db kép)
MEGOSZTÁS