Az idei évben február 15-én tartotta meg első sörestjét a Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat a Hagyományok Házában. A farsang időszakához igazodva az összejövetelt ennek szellemében rendezték meg, többen német nemzetiségi ruhában jöttek el a programra.

-Hirdetés-

A Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Kincses Mihályné elmondta, hogy az est során a tagság által német recept alapján készített fehér kolbászt sütöttek és salátákat készítettek a vacsorához. A jó hangulatban elfogyasztott vacsora után tombolasorsolás is volt.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere, aki köszönetét fejezte ki a kiskőrösi németek közösségépítő munkájáért és reményét fejezte ki, hogy még hosszú évekig tudnak még együtt dolgozni. A programon részt vett a német testvérváros Stadtlengsfeld jelenleg itt tartózkodó delegációja is. Az eseményen beszéltek arról is, hogy lemondott a vezetőségi feladatok ellátásról Szeitert László és Gyalog Ágnes, akik helyett a közeljövőben új személyeket kell választaniuk.

A további idei tervek között szerepel a Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat részéről sörestek szervezése, lesznek szokásos kirándulások a helyi diákok számára Császártöltésre és Bajára, de egyéb programokat is szerveznek majd.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (52 db kép)
MEGOSZTÁS