Avatar photo
Írta: Tóth Reni

Február 17-én rendezte meg hagyományos szülők-nevelők bálját a Kiskőrösi Óvodák Kőrisfa Tagóvodája. A fantasztikus bálnak maga az óvoda intézménye adott helyet. 

-Hirdetés-

Az intézmény dolgozói több héten keresztül készültek szorgosan a bálra, minden apró részletet megtervezve. A színes farsangi dekoráció mellett saját “gyártású” fotókeretet készítettek az óvodapedagógusok, ahol a vendégek kedvükre fotózkodhattak. A belépés feltétele az volt, hogy a vendégek karneválhoz hűen, álarcban érkezzenek. A bejáratnál aperitif itallal fogadták a közel 200 vendéget a szervezők.

Farsangi fotósarokkal készültek a pedagógusok

Mielőtt még elkezdődhetett volna a vacsora, az intézmény vezetője: Albert Amina köszöntötte a vendégeket. Ezután a közönséget a Spirit Tánc Sport Egyesület csengődi táncoslányai: Endre Bianka, Gyenizse Zsóka és Vass Hanna kápráztatta el tánctudásával, ahol többféle műfajt is bemutattak. A koreográfiát Geiger Vivien táncpedagógus tanította be. A Kiskunhalasi Sportegyesület tagja: Sendula Jázmin mutatott be különböző koreográfiákat. A többfogásos bőséges vacsorát a keceli Fürtös Étterem szolgáltatta, amely a levesen, pörköltön és változatos svédasztalon kívül többféle különleges desszerteket is kóstolhattak a vendégek.

A vacsora után az óvodapedagógusok és szülők közös műsora következett, amelyben egy igazi karnevált mutattak be a közönségnek. Ezután következett a hajnalig tartó mulatás, amelynek jó hangulatáért a Dzsem Buli Zenekar volt felelős.

Éjfélkor került sor a tombolák kihirdetésére, amely nemcsak több, mint 600 értékes nyereményt rejtett, hanem számos nagy értékű főnyereményt. A legszerencsésebb nyertes egy wellness hétvégét tudhatott magának Harkányban, amelyet az Imperial Hotel ajánlott fel.

A szervezők igazán hálásak a szülőknek és támogatóknak a felajánlásokért, amelyek nélkül nem valósulhatott volna meg ilyen sikeresen a Kőrisfa Óvoda Karneválja!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (79 db kép)
MEGOSZTÁS