Avatar photo
Írta: Tóth Reni
Már több, mint 50 éve szervezik meg minden évben a Zsuzsanna bált Kiskőrösön. A bál főszervezője idén is Gmoser Györgyné volt, a helyi szlovákok vezetője.

Február 23-án a Hagyományok Házában várták a nagyszámú vendégsereget. Hagyomány, hogy minden évben február közepe körül szervezik meg a nagy sikerű Zsuzsanna bált, hiszen február 19-e Zsuzsanna névnap, a Kiskőrösi Szlovákok Szervezete közt pedig több tagot is Zsuzsannának hívnak, köztük vezetőjüket is, Gmoser Györgynét is.

Nagy számmal érkeztek az 52. Zsuzsanna Bálra
-Hirdetés-

A vendégeket Zsuzsa néni köszöntötte 19 órakor, majd a Kiskőrösi Szaxofon Együttes műsora következett, amelyet nagyon élvezett a közönség. A Szaxofon Együttes vezetője Zsuzsa néni fia, Gmoser István, zene- és énektanár. A műsor első száma a Kiskőrösi Induló volt, amelyet Seben Pál szerzett, és több összeválogatott hagyományos szlovák dal van benne, amelyet a közönség vidáman énekelt a zenekarral.

Az est további részében ifj. Gmoser István és Kiss László szolgáltatta a muzsikát, amelyben sokszor szerepeltek a régi szlovák dallamok.
Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere is köszöntötte Gmoser Györgynét

A műsor után pacal pörkölttel és rengeteg házi süteménnyel készültek a vendégek számára. A bálon természetesen megjelent Kiskőrös Város polgármestere, Domonyi László és felesége is. A polgármester külön köszöntötte a Zsuzsannákat egy szál rózsával.

A vacsora után a Kiskőrösi Szivárvány Szlovák Táncegyüttes műsora következett, amelyben kiskőrösi táncokat mutattak be a fiatal és idősebb táncosok. Az est folyamán megemlékeztek a szervezők Petőfiről is, aki szintén szlovák volt. Több versét előadták magyar és szlovák nyelven egyaránt.

Az 52. Zsuzsanna bál estig tartó zenével és tánccal ért véget.

(Utolsó kép: Subáné Kiss Kriszta)

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (75 db kép)
MEGOSZTÁS