Idén is megrendezésre került a Tarkabarka Európa című jótékonysági est Csengődön. Hagyományhoz híven a helyi Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Csengődi Általános Iskolájának 1., 3., 5., és 7. osztályainak műsorát tekinthették meg a művelődési házba ellátogató vendégek. Az osztályok egy-egy európai országba kalauzolták el a nézőket, több formában is bemutatták mindazt, amit elsajátítottak az adott nemzetiségről.

Elsőként Kovács Nikoletta művelődés-szervező köszöntötte a megjelenteket, majd felkonferálta a szereplőket, akik közösen elénekelték az Európai Unió himnuszát.

-Hirdetés-

Ezután Németh István igazgató Úr köszönetet mondott a segítőknek és a pedagógusoknak, akik idejüket, erejüket nem sajnálva lelkiismeretesen dolgoztak a nemes ügy érdekében, majd megnyitotta a rendezvényt.

Elsőként a legkisebbek, az első osztályosok léptek színre. A kicsik egy héten keresztül ismerkedtek Csehországgal, most pedig Zdenek Miler: A kisvakond nadrágja című mesejelenetet, majd egy táncot is bemutattak. A mesét színpadra állította és betanította Balatonné Velez Katalin tanítónő, a díszlet és a jelmez elkészítésében segítője Balázs Gáborné Anett és a szülők voltak.

1. osztályosok műsora
1. osztályosok műsora

Utánuk következtek a 3. osztályosok, akik Horvátországba kalauzolták a nézőket. Elsőként egy szurkolói táncot mutattak be, majd Mirko Csurics: Hüvelyk Matyi című dzsakovói népmeséjét játszották el és egy dalt is előadtak. A gyerekeket felkészítette Kecskeméti Zsuzsa tanárnő.

3.osztályosok műsora
A rendezvényen tombolajegyet is vásárolhattak a vendégek, illetve büfé is működött. Az értékes tombolanyeremények az est végén sorsolták ki.

Az 5. osztályosok Olaszországot kapták, akik elsőként egy országismertetőt tartottak a nézőknek, majd a Csipolínó mese egy tanulságos jelenetét adták elő. Műsoruk zárásaként egy kedves kis táncot is bemutattak. Produkciójukat rendezte: Németh István.

5.osztályosok műsora

A 7. osztályosok Írországgal ismerkedtek a témahéten. Elsőként Bedő Félix és Branstetter Levente előadásában hallgathatunk meg egy áldást, majd egy rövid országismertető következett. Ezt követően a Három kívánság című ír mesét adták elő, majd Feka Ádám áldása következett. Felkészítőjük Németh Istvánné, a jelmezeket megvalósította Szabó Györgyné. Műsoruk zárásaként egy ír sztepptáncot mutattak be.

7.osztályosok műsora

Az osztályok táncos produkcióit Geiger Vivien táncpedagógus állította színpadra.
A műsoron megjelentek nem csak a megjelenített országokról tudhattak meg többet, hanem a rendezvény által befolyt összeggel támogatták is gyermekeiket.

A színvonalas est nem jöhetett volna létre a segítő szülők és pedagógusok nélkül. A szervezők ezúton is szeretnének köszönetet mondani minden segítőnek, támogatónak és mindenkinek, aki bármely formában hozzájárult a jótékonysági est sikeréhez:
Dömsödi Andor- Dömsödi bolt, Görög Róbert- Görög Family Kft., Pándi Kft. Multimarket, Szász Gergő – Goods Market , Varga Mihály – Milán bolt, Csengődi Nemzeti Dohánybolt, Dr. Ruzsáli Pál, Gurbai- Flajsz Erika, Kalmárné Franczia Márta., Ifj. Kalocsai Ferenc, Kiskőrösi Gyöngy Papírbolt, Marcsi butik, Moped ’91 Mezőgazdasági és Vas-Műszaki Szaküzlet –Csima Béla, MŰPET HOLDING KFT. Supka Mihály, Olga Fortuna Patika, Szabóné Szilvási Irma, Takácsné Andó Margit, Velez Imre.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (106 db kép)
MEGOSZTÁS