„Szeretet, éhség”, „Étel, otthon, esély” a mottója azoknak az adománygyűjtő kampányoknak, melyet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet évente meghirdet. A Tesco csapata az adventi időszakban adománykuponok árusításával vett részt a kampányban, melyet a vevők tudtak megvásárolni, így lehetőségük volt támogatni a segélyszervezet munkáját. 

-Hirdetés-

„Számomra nagyon fontos az összefogás, a sok kicsi sokra megy elv” – mesélte Kelemen Istvánné Margó, aki így folytatta: „A mindennapokban számos helyen és alkalommal veszek részt a rászorulók megsegítésében. A kiskőrösi Tescoban pénztárosi feladatot látok el nyugdíjasként, így az akció ideje alatt sok vásárlót tudtam tájékoztatni az adományozás lehetőségéről és fontosságáról. Ezúton is köszönöm a vásárlóknak, hogy a karácsonyi bevásárlás során bizalommal voltak felém és szívesen adakoztak. Közös összefogással hozzájárultunk ahhoz, hogy a szervezet szebbé tudta tenni a nélkülözők számára nemcsak az ünnepet, hanem az azt követő nehéz napokat is. Ebben az akcióban a megjelölt Tesco kategóriában országos szinten, egyéni tekintetben a második legjobban teljesítő voltam, ezért a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vezetői által elismerést kaptam. A díj átadására 2024. február 7-én a Budai Várban került sor. A fogadásos rendezvényen Lehel László elnök-igazgató köszönetet mondott minden támogatónak, beszámolt az eredményes gyűjtésről és az adományok felhasználásáról. A tájékoztatón köszönetet mondott még az adományozóknak Pálinkás Zsolt, a Tesco vezérigazgatója, valamint Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője is.” 

Kelemen Istvánné Margó a kiskőrösi Tesco munkatársa a második sorban áll, a kép szélén jobb oldalt (Fotó: Tesco Magyarország

Facebook bejegyzés, fotók: Tesco Magyarország

MEGOSZTÁS