A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8 § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Azok a gyermekek is jogosultak részt venni az óvodai nevelésben – szabad férőhely esetén –, akik a jogviszony megkezdésére kapott naptól számítva hat hónapon belül töltik be a harmadik életévüket.

-Hirdetés-

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 49. § (3) bekezdése alapján a települési önkormányzat közzéteszi az óvoda felvételi körzetét, valamint az óvoda nyitva tartásának rendjét, az Nkt. 83. § (2) bekezdés b) pontja értelmében pedig a fenntartó dönt az óvodába történő jelentkezés módjáról, az óvodai általános felvételi időpontról, az óvoda heti és éves nyitvatartási idejének meghatározásáról.

A kötelező felvételi körzettel rendelkező óvodák felvételi eljárása szerint, minden óvodaköteles gyermek felvételre kerül a körzeti óvodájába 2024. április 29-ig. A kötelező felvételt biztosító óvoda a felvételi kötelezettségének teljesítését követően, a szabad férőhelyei alapján további felvételi kérelmeket is teljesíteni tud a benyújtott szándéknyilatkozatok alapján.

A beiratkozás ideje:
  • 04.23. (kedd) 9.00 -15.00 óráig Batthyány és a Kőrisfa Óvoda körzetéhez tartozó beiratkozókat várjuk
  • 04.24. (szerda) 9.00 -15.00 óráig Szűcsi Óvoda, Erdőtelki Óvoda körzetéhez tartozó beiratkozókat várjuk

(Indokolt esetben eltérhetnek a kijelölt naptól.)

Cím: 6200 Kiskőrös Kőrisfa u. 14. Helyszín: Kőrisfa Óvoda – aula

Az óvodai körzethatárokról a www.kiskoros.hu és a www.kiskorosiovodak.hu honlapokon, és az óvodákra kihelyezett hirdetményen tájékozódhat.

Szükséges dokumentáció:
  • a gyermek születési anyakönyvi kivonata
  • a gyermek TAJ kártyája
  • a gyermek adóigazolványa
  • a gyermek nevére kiállított lakcímét igazoló hatósági igazolványa
  • a szülő, törvényes képviselő személyes okmányai (lakcímkártya)
  • nem magyar állampolgárság esetén, a tartózkodás jogcímét igazoló okirat
Szükséges bemutatni, ha van:

A tartós betegségről szóló szakorvosi véleményt, az integrált neveléshez szükséges Szakértői és Rehabilitációs Bizottság által kiállított szakvéleményt, az érvényes Gyermekvédelmi Kedvezmény határozatot, és a gyermek hátrányos helyzetét igazoló dokumentumot!

Az óvodakötelezettségről:

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény rendelkezései értelmében, a gyermek abban az évben, amelyben augusztus 31-ig a harmadik életévét betölti, az óvodai nevelési év első napjától, vagyis szeptember 1-jétől kezdődően napi négy órát óvodai nevelésben köteles részt venni.

A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét beíratni az önkormányzat által közzétett közleményben vagy hirdetményben meghatározott időpontban a lakhely/tartózkodási hely szerint illetékes óvodába.

Az óvodába a 2024/2025. nevelési évre a 2021. augusztus 31-ig született gyermekek beíratása kötelező. Az e határnapig született gyermekek 2024. szeptember 1-jétől óvodakötelesek.

(A 2021. szeptember 1-je után született gyermekek óvodakötelezettsége 2025. szeptember 1-jétől kezdődik.)

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermekét kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pontja alapján szabálysértést követ el.

Az intézményvezető a felvétellel kapcsolatos döntése ellen a közléstől számított 15 napon belül jogorvoslati kérelmet nyújthat be. A jogorvoslati eljárást megindító kérelmet Kiskőrös Város Jegyzőjéhez (6200 Kiskőrös, Petőfi tér 1.) kell benyújtani.

Szeretettel várjuk gyermekét óvodáinkba!

Óvodai körzethatárok:

Batthyány Óvoda:

Ady Endre utca, Agárhalom tanya, Alsócebe tanya, Alsókommaszáció tanya, Árpád utca, Attila utca, Batthyány Lajos utca, Bem József utca, Berzsenyi Dániel utca, Borostyán lakópark, Csányi utca, Damjanich János utca, Dankó Pista utca, Délibáb utca (páros oldal), Dózsa György út, Erdőtelki út, Erkel Ferenc utca, Felsőcebe tanya, Holló János utca, Hrúz Mária utca, Kálvin János utca, Kassai utca, Kisfaludy Sándor utca, Kiss Ernő utca, Klapka György utca (1-83-ig mindkét oldal), Kolozsvári utca, Komáromi utca, Kölcsey Ferenc utca, Középcebe tanya, Liget utca, Luther Márton tér, Masina dűlő, Május 1.utca, Március 15.utca, Martini utca, Mészáros Lőrinc utca, Mikszáth Kálmán utca, Nagy Imre tér, Öregszőlő tanya, Petőfi Sándor tér, Petrovics István utca, Rákóczi Ferenc utca, Safári József utca, Szarvas utca, Szent István utca, Szent László utca, Tavasz utca, Tomori Pál utca, Tompa Mihály utca, Vadvirág utca, Vízmű utca, Vasvári Pál utca, Víztorony köz

Kőrisfa Óvoda:

Akácfa utca, Alkotmány utca, Aradi utca, Arany János utca, Bacsó Béla utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Bajtárs utca, Bajza József utca, Balassi Bálint utca, Bánk utca, Báthory utca, Béke utca, Bocskai István utca, Budai Nagy Antal utca, Csokonai Vitéz Mihály utca, Damjanich János utca, Deák Ferenc utca, Dobozi utca, Esze Tamás utca, Feketehalom tanya, Gábor Áron utca, Gagarin utca, Gárdonyi Géza utca, Hétház utca, Gyöngy utca, Hársfa utca, Határ utca, Ifjúság utca, József Attila utca, Kapisztrán János utca, Katona József utca, Kertész utca, Kinizsi Pál utca, Klapka György utca (85-től 139-ig, mindkét oldal), Kodály Zoltán utca, Korvin utca, Kőrisfa utca, Liszt Ferenc utca, Mező utca, Mohácsi utca, Móricz Zsigmond utca, Nádasdy utca, Nap utca, Okolicsányi utca, Paál László utca, Pajtás utca, Petőfi Sándor út, Pillangó utca, Pozsonyi utca, Radnóti Miklós utca, Remerenció dűlő, Rét utca, Segesvári utca, Szabadkai utca, Szegfű utca, Szép utca, Szondi György utca, Szőlő utca, Táncsics Mihály utca, Temető tér, Thököly Imre utca, Toldi Miklós utca, Tüskös utca, Rózsa utca, Wattay János utca, Wesselényi Miklós utca, Zrínyi Miklós utca

Szűcsi Óvoda:

Bánffy Endre utca, Baross Gábor utca, Bartók Béla utca, Bethlen Gábor utca, Délibáb utca (páratlan oldal), Dr. Staud Lajos utca, Drégely utca, Felsőkommaszáció tanya, Hatvany Lajos utca, Honvéd utca, Hunyadi János, Izsáki út, Jókai Mór utca, Kacsóh Pongrác utca, Kossuth Lajos utca, Középcebe tanya, Kun utca, Kurucz Zsuzsanna utca, Lehel utca, Madách Imre utca, Mátyás király utca, Meggyes utca, Mester utca, Móra Ferenc utca, Munkácsy Mihály utca, Nagyatádi Szabó István utca, Nyíl utca, Öregszőlő tanya, Pásztor utca, Rákóczi Ferenc utca, Róna utca, Sárkány József utca, Soós utca, Szendrey Júlia utca, Széchenyi István utca, Szigligeti utca, Szilágyi Frigyes köz, Seres Sámuel utca, Temesvári utca, Uzsoki utca, Virág utca, Vörösmarty Mihály utca

Erdőtelki Óvoda:

Agárhalom tanya, Bokor utca, Diófa utca, Erdő utca, Fenyves utca, Malom utca, Nyárfa utca, Ökördi tanya, Sivány dűlő, Sövény utca, Venyige utca

Írta: Csatlós Erzsébet igazgató
Kiemelt kép: illusztráció

MEGOSZTÁS
Írta: vira