2024. február 29-e emlékezetes nap volt Ba Edit életében. Mindazonáltal, hogy szökőnap, amire négyévente egyszer kerül sor, élete első lakossági fórumát tartotta meg a képviselő-testület legújabb tagja a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban.

A 8-as számú választókerület önkormányzati képviselőjének vendége volt Domonyi László polgármester, valamint dr. Tartott Zsolt rendőr alezredes, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság nemrégiben megválasztott vezetője. A jegyzőkönyvvezetői feladatot Varga Anikó látta el.

Elsőként Ba Edit számolt be a termet megtöltő jelenlévőknek a választókerületben megvalósult beruházásokról, folyamatban lévő projektekről.
-Hirdetés-

Elmondta, hogy az elmúlt időszakban a körzet egyik legnagyobb beruházása a Kőrisfa Óvoda megépítése volt. Ezzel egy korszerű, költséghatékony, szép és nagy, minden igényt kielégítő intézménnyel lett gazdagabb a város. A gyerekek, szülők és ott dolgozók is nagy örömmel fogadták. Hozzátette, hogy az intézmény környezete is folyamatosan szépül, fákkal, padokkal lett gazdagabb.

Ba Edit megemlítette, hogy a választókerület peremén található másik nagy beruházás a Wattay Sportcsarnok, amire az iskola már nagyon régóta várt.

A harmadik nagy projekt, ami szintén a 8-as számú választókerületben létesült és folyamatosan bővül, az a záportározó. Ennek a fő célja, hogy a Béke utca, Petőfi Sándor út és a Segesvári utca részről összegyűjtse a csapadékvizet. A lakosok körében olyan nagy érdeklődés övezte ezt az új építményt, hogy egy igazi közösségi térré alakult. Ezért az önkormányzat a lakosok igényeit figyelembe véve kezdte kialakítani annak környezetét. A futóknak rekortán futókör épült, amit egy térkövezett sétánnyal szegélyeztek a gyalogosok, babakocsit tolók részére. Ezzel elkerülve a konfliktusokat a szabadidejüket ott töltők körében. Napelemes közvilágítás ad fényt az esti órákban ezen a területen. Szemetesedények, biciklitárolók, padok, nyújtókorlátok és egy ivókút lett kihelyezve a záportározó köré. Az önkormányzati képviselő elmondta, számos fejlesztési tervük van még ezen a területen és ahogy az anyagi lehetőségek engedik bővítik, szépítik.

Majd a folyamatban lévő beruházások közül a Termelői Piacra tért rá a képviselő asszony. A projekt I. üteme elkészült és átadásra került. Jelenleg a II. ütem munkálatai folynak, és a kivitelező tudja tartani az ütemtervet, így várhatóan idén év végére kész lesz.

Ba Edit megköszönte a lakosok türelmét és megértését, mivel az energiacsökkentő intézkedések következtében több utcában lekapcsolásra került a közvilágítás az elmúlt egy évben. Kiemelte, hogy ez egy elkerülhetetlen lépés volt a spórolás érekében. Viszont most ennek köszönhetően korszerűsítésre kerülhet a közvilágítás, teljesen önerőből. A lámpatestek cseréjének I. üteme megtörtént, pár héten belül pedig folytatódik a II. ütemmel, amikor is a nagyobb teljesítményű lámpatestek kerülnek elhelyezésre a forgalmasabb utcákba és kereszteződésekhez. Kiemelte, hogy ahol jelenleg még hiányzik a világítás, nem azért, mert elfelejtették vagy nem lesz, hanem oda még várják a nagyobb teljesítményű lámpatesteket.

Lakossági jelzésre reagálva képviselő asszony elmondta, hogy a Klapka György utcában megnövekedett gépkocsiforgalom és a Kőrisfa Óvoda miatt a gyalogosok száma is, ezért indokolttá vált a járda kiépítése egy hosszabb szakaszon, amire ígéretet is tett.

A Kertész és a Damjanich János utca környékén a vízelvezető árkokra érkezett panasz, aminek megoldását számításba vette a választókerület önkormányzati képviselője.   

Beszámolója végén Ba Edit elmondta, hogy akit még ez idáig nem keresett fel a Gondosóra Program miatt, menni fog az elkövetkezendő napokban.

Kapcsolódó cikk
Önkormányzati képviselők segítenek a 65 év feletti lakosoknak a Gondosóra igénylésében Kiskőrösön
Önkormányzati képviselők segítenek a 65 év feletti lakosoknak a Gondosóra igénylésében Kiskőrösön
Szedmák Tamás, Kiskőrös alpolgármestere fontosnak tartja a személyes kapcsolatépítését, ápolását a település lakosaival, főleg ha ahhoz egy nemes gesztus is...

Dr. Tartott Zsolt rendőr alezredes, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte a jelenlévőket, aki szintúgy első alkalommal vett részt lakossági fórumon Kiskőrösön. Elmondta, hogy Kiskőrös közbiztonsága jó, élhető városban lakhatunk. Kevés az esélye annak, hogy valaki erőszakos bűncselekmény áldozatává váljon, mindazonáltal elengedhetetlen az elővigyázatosság és az éber figyelem. Éppen ezért felhívta mindenki figyelmét az online és telefonos csalásokra, hiszen nincs olyan nap Bács-Kiskun vármegyében, amikor ne csalnának ki pénzt 2-3 embertől. Tanácsokat mondott, hogy milyen gyanús dolgokra figyeljenek, hogyan járjanak el ha csalást észlelnek, esetleg áldozatul esnek.
Mindezek mellett hangsúlyozta a felelős és szabályos közlekedés fontosságát magunk, és mások biztonsága érdekében. Ennek érdekében létrehozták az általános iskolákban a KEVE programot, aminek keretében a tanárok és rendőrök közösen tanítják a jövő generációit a szabályos közlekedésre, bízva abban, hogy ezzel a társadalom közlekedési morálja alapjában fog jó irányba változni az elkövetkezendő években.

Dr. Tartott Zsolt rendőr alezredes, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vezetője
Ezt követően Domonyi László, Kiskőrös polgármestere tájékoztatta a lakosságot a város pénzügyi helyzetéről,  megvalósult és folyamatban lévő fejlesztésekről, tervekről. Ezt az alábbi cikkben olvashatják:
Végül a lakossági kérdések, észrevételek következtek.

Egy Béke utcai lakos tett panaszt a szomszédjára, amiért elhanyagolja az épületét, ami már omladozik és életveszélyessé vált a környezete. Veszélyezteti a vagyontárgyak és az emberek testi épségét egyaránt. A polgármester úr elmondta, hogy tudnak a problémáról, sajnos több ingatlanja is van a városban az említett tulajdonosnak, már több ízben felszólították ezeknek rendbetételére, pénzbírsággal is sújtják, de mindhiába.

Kertész utcai lakos jelezte, hogy a vízelvezető árok nem elég mély, így nem szolgálja célját. A polgármester válaszában kifejtette, hogy tudnak a problémáról és már felmérték az adott területen lévő problémás csapadékvíz-elvezető árkokat, aminek rekonstrukciójára pályázati forrást várnak.

A Szabadkai utca – Klapka utca kereszteződésében lévő villanyoszlopból fej és váll magasságban kiállnak vas csavarok, amik rendkívül balesetveszélyesek. Ennek a mielőbbi eltávolítását szorgalmazták a lakosok.  

Sok érdeklődő jött el Ba Edit első lakossági fórumára

Többeket érdekelt, hogy a fürdő mellett kilátásban van-e a gyógyfürdő megnyitása gyógyászati célból, ami a Hotel Imperial épületében található, ugyanis a betegek élnének ezzel a lehetőséggel. „Gondolkodunk rajta, hogy átvesszük ennek az üzemeltetését több okból. Folyamatban vannak az ezzel kapcsolatos tárgyalások” – adta válaszul Domonyi László.

Igény merült fel életmentő tanfolyamra, amit jelezni fognak a helyi Vöröskeresztnek. Megfelelő létszámú jelentkező mellett nincs akadálya egy ilyen hasznos, életet mentő tudás megszerzésének/felfrissítésének lehetőségére.

Az utcán, külterületeken, város szélén, szőlősorokban illegálisan elhelyezett szemét kérdése a 8. számú választókerület lakossági fórumán is szóba került. A város első embere elmondta, hogy ez ellen megállás nélkül küzdenek, több millió forint kiadást jelent Kiskőrösnek ezeknek az összegyűjtése és elszállítása, ami egy végeláthatatlan folyamat. A szemetelők hozzáállása hozna csak érdemi változást. Biztatott mindenkit, hogy bár nem működik tökéletesen, de vegyük igénybe a hulladékudvart. A polgármester megerősítette, hogy a lomtalanítás (évente két alkalommal 3 m3-ig) egy abszolút működő szolgáltatás a városban. Arra biztatta a kiskőrösieket, hogy éljenek a lehetőséggel. Egyeztetés a 79/524-8214-es menüpont telefonszámon lehetséges, ügyfélfogadási időben.
Ba Edit hozzátette, hogy a tapasztalatok azt mutatják, számtalan esetben nem helyi lakosok dobják ki a hulladékot a város szélén, hanem idegenek, magukat vállalkozónak mondó személyek, akik lomtalanítási feladatokat vállalnak pénzért. A munkát felveszik, a lomokat elszállítják, csakhogy a következő település határában kidobják ami számukra nem értékes. Fontos, ha valakit megbízunk ilyen feladattal győződjünk meg róla, hogy valóban oda szállítja-e, amit állít.

Mivel a záportározóhoz sokan járnak kikapcsolódni, sportolni, ezért kérdésként merült fel, hogy várható-e ott mosdó kialakítása. A polgármester elmondta, hogy szerepel a fejlesztési tervek között a mosdó kialakítása, jelenleg a szennyvízelvezető rendszer tervezésén dolgoznak a szakemberek. Ugyan olyan kulturált illemhely kerül majd telepítésre, amilyen a Tüskös Közösségi Parkban található.  

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (31 db kép)
MEGOSZTÁS