Külterületi komplex ellenőrzést tartottak a rendőrök, amiben hivatásos vadászok, természetvédelmi őrök és polgárőrök is közreműködtek.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai 2024. március 21-én 9 óra és 13 óra között fokozott ellenőrzést tartottak a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Légirendészeti Szolgálat által biztosított rendőrségi helikopter közreműködésével. Az akcióban hivatásos vadászok, természetvédelmi őrök és polgárőrök is részt vettek, akikkel összehangoltan a kapitányság illetékességi területén lévő tanyás és erdős területeken a közbiztonság javítását célzó feladatokat hajtottak végre.

-Hirdetés-

Az akció kiterjedt a közlekedők és a közlekedési szabályok betartásának ellenőrzésére is. A nap folyamán 51 személyt ellenőriztek a rendőrök, akik között volt olyan sofőr, aki engedély nélkül használt egy mellékútvonalat, vele szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek. Három főt sebességtúllépés miatt szankcionáltak, egy sofőrt azért, mert nem használta a világítást, egy másik pedig olyan gépkocsival közlekedett, aminek lejárt a műszaki érvényessége. Emellett illegális hulladéklerakás és természet károsítása miatt indítottak eljárást az egyenruhások.

Forrás, kiemelt kép: police.hu

MEGOSZTÁS
Írta: vira