19 intézmény 115 tanulója vett részt a Kiskőrösi EGYMI-ben megrendezett Vármegyei Szépíró Verseny járási fordulóján, melyet március 27-én, szerdán délután rendeztek meg.

Az esemény kezdetén Tamkó Sirató Károly: Kottentotta c. versét hallhatta a közönség Sallai Zalán tolmácsolásában. Majd Viedner Mónika utazótanári intézményegység-vezető köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta, hogy már az őskorban elindult az írás fejlődése. Ezek az ősi rajzok, karcok az írás előfutárai lettek, melyekből aztán különböző írásrendszerek fejlődtek ki az eltérő kultúrákban. A verseny által ezen a napon is az írás varázslatos világába kalauzolták el a diákokat.

Ilyen sok tanuló még sosem vett részt a szépíró versenyen 
-Hirdetés-

Bódog Erika volt az esemény fő szervezője, aki ismertette, hogy egy vers vagy szöveg lemásolása a feladat. A gyerekek szabadon eldönthették, hogy tollal vagy ceruzával szeretnének írni. A verseny során koordinátor gyógypedagógusok: Lovász Edit, Katona Imréné Emese, Krizsánné Simon Szabina, Kriszt Nóra segítették a diákokat.

A diákok öt korcsoportban versenyeztek
A versenyre az alábbi intézményekből érkeztek tanulók, akik öt korcsoportban, három helyszínen szépírtak:

Kiskőrösi Bem József Általános iskola Páhi Általános Iskolája
Dunaegyházi Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola
Kunpeszéri Általános Iskola
Herpai Vilmos Általános Iskola, Fülöpszállás
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Keceli Tagintézménye
II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tázlári Tagintézménye
Soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI
Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Tabdi Telephelye
Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Soltszentimrei Általános Iskolája
Kunszt József Katolikus Általános Iskola – Akasztó
Tassi Földváry Gábor Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Kisszállási Sallai István Általános Iskola
Kiskőrösi Bem József Általános Iskola
Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola
Kiskőrösi Evangélikus Középiskola
Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola
Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola
Kiskunhalasi EGYMI Óvoda és Általános Iskola
Kiskőrösi EGYMI

Az iskola épületében három helyszínen zajlott a verseny

A zsűri feladatát gyógypedagógusok látták el: Schaffer István, Takács Ildikó, Viedner Mónika, Judák Mihályné, Nagy István, Bányásziné Lukács Margit, Kancsár Andrea, Sztojka Bernadett, Fazekasné Tatai Renáta, Kocsis Brigitta, Péntekné Markotán Zsuzsanna, Sáfárné Csengődi Marianna, Medveczki Zsuzsanna (Kiskőrösi EGYMI), Hajdúné Czéh Melinda (Tassi Földváry Gábor Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola), Bencs Gabriella (II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Keceli Tagintézménye), Kutyifa Anikó (Kiskőrösi Bem József Általános Iskola). 

Értékelés közben az egyik zsűri 
A járási versenyen az alábbi eredmények születtek:

I. korcsoport (1-2. osztály)

1. helyezett: Berkes Léna – Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola
2. helyezett: Drozdik Boglárka Hanna – Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola
3. helyezett: Tóth Petra – Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola

II. korcsoport (3-4. osztály)

1. helyezett: Nauzer Bíbor Hajnal – Kunpeszéri Általános Iskola
2. helyezett: Csizovszki Melani – Soltvadkert Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI
3. helyezett: Tokár Izabella Izsáki – Táncsics Mihály Általános Iskola

III. korcsoport (5-6. osztály)

  1. helyezett: Kabashi Flutra – Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola
  2. helyezett: Kolompár Barbara Mirella – Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola
  3. helyezett: Sallai Zalán – Kiskőrösi EGYMI

IV. korcsoport (7-8. osztály)

  1. helyezett: Szöllősi Lili – Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola
  2. helyezett: Varga Enikő – Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola
  3. helyezett: Balázs Anita – Kiskőrösi Bem József Általános Iskola

V. korcsoport (Középiskola)

  1. helyezett: Csóti Ádám – Kiskőrösi EGYMI
  2. helyezett: Piller Bence – Kiskőrösi EGYMI
  3. helyezett: Markó Zita – Kiskőrösi Evangélikus Középiskola

Különdíjat kapott:
a II. korcsoportból Tóth László – Kiskunhalasi EGYMI Óvoda és Általános Iskola
a III. korcsoportból Nauzer Bulcsú Lehel – Kunpeszéri Általános Iskola. 

A díjakat Schaffer István intézményvezető és Bódog Erika szervező adta át
Az öt korcsoportban dobogós helyezést elért diákok tovább jutottak a vármegyei döntőbe, mely április 22-én, szintén a Kiskőrösi EGYMI-ben kerül megrendezésre. 

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (132 db kép)
MEGOSZTÁS