Tegnap délelőtt az Úttörténeti Múzeum udvarán rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság által szervezett „Ki a mester két keréken?” illetve a „Kerékpáros Iskola Kupa” vármegyei döntőjét.

A felmenő rendszerű versenyen azok az általános iskolások vehettek részt, akik a helyi válogatókon a legjobbnak bizonyultak. Kiskőrösön a vármegye legjobb diákjai mérték össze KRESZ-elméleti tudásukat és a kerékpáros ügyességi pályán való jártasságukat.

-Hirdetés-

Az eseményt ifj. Gmoser István önkormányzati képviselő nyitotta meg, majd dr. Tartott Zsolt r. alezredes, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vezetője és Turán István, a múzeum vezetője is köszöntötte a fiatalokat.

A képen (b-j): ifj. Gmoser István, Turán István, dr. Tartott Zsolt, Baltás Adrienn 

Az esemény kapcsán Baltás Adrienn r.zls. elmondta: „Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság minden évben felmenő rendszerű versenyt hirdet általános iskolások részére két korcsoportban. Az egyik korcsoportban a 10-12 éves gyerekek versenyeznek egymással. Ez a „Ki a mester két keréken?” elnevezésű verseny, míg a másik a Kerékpáros Iskola Kupa, mely szintén általános iskolásoknak szól, 5-8. évfolyamos diákoknak. Mind a két verseny keretében hasonlóak a feladatok. Elméleti KRESZ tesztet kell kitölteniük a gyerekeknek korosztályuknak megfelelően, illetve kerékpáros ügyességi pályán kell végig menniük. Az első helyezettek az országos versenybe jutnak tovább. Előbbi Budapesten (május 23-án) a Magyar Autóklub rendezésében, utóbbi Miskolcon (május 8-10. között) kerül megrendezésre.” 

Egy elméleti KRESZ tesztet is ki kellett tölteniük a gyerekeknek

Bács-Kiskun vármegye vármegye hét rendőrkapitányságának és egyik rendőrőrsének  (Kalocsa, Kunszentmiklós, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Baja, Kiskunahalas és Kiskőrös, Lajosmizse) színeiben versenyző gyerekek vettek részt a vármegyei döntőn, akik két korcsoportban, fiú-lány kategóriában versenyeztek.

A vármegyei döntőn az alábbi eredmények születtek:

„Ki a mester két keréken?”

1.helyezett: Deák Nóra és Szabadi Milán
2.helyezett: Sándor Petra és Illés Huba Zoltán
3.helyezett: Sándor Anna és Bagó Milán

„Kerékpáros Iskola Kupa”

1.helyezett: Lakner Stella és Csápek Kornél
2.helyezett: Nemcsok Fanni és Palásti Roland
3.helyezett: Waitz Alisa és Ferenczi Csanád

Mindenki kapott valamilyen hasznos ajándékot

A versenyzők közül senki nem ment haza üres kézzel, mindenki kapott valamilyen hasznos ajándékot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság jóvoltából.

Bácsi Csaba útmutatást ad az egyik versenyzőnek

A szervezők köszönik az Úttörténeti Múzeum munkatársainak a segítséget, a helyszínt és az eszközöket, valamint Bácsi Csaba pedagógusnak és Szipőcs Zoénak az együttműködést, aki hosszú éveken keresztül versenyzett, még az országos döntőbe is bejutott. Továbbá a felkészítő pedagógusok és balesetmegelőzési kollégák munkáját is. 

Mind a négy első helyet elhozták a Kiskőrösi Rendőrkapitányság által delegált gyerekek, akik felkészítő tanáraikkal vannak a képen (b-j): Csápekné Deli Helga a soltvadkerti iskolából, Bácsi Csaba nyugalmazott pedagógus és Füleki Antal a császártöltési iskolából (Fotó: Baltás Adrienn) 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (95 db kép)
MEGOSZTÁS