Április 13-án reggel 8 órakor közel 80-an gyűltek össze a focipályán, hogy kesztyűt és zsákot ragadjanak az idei Tavaszi Nagytakarításon, ahol Izsák környékét közösen takarították meg. A tökéletes szinte nyári időjárás igazán kedvezett az önkéntes aktivistáknak, ami idén szívmelengető volt, hogy nagyon sok gyermek és jó kondiban lévő kamasz is csatlakozott a programhoz. Az egészen kicsiket Rácz Virág végzős gimnazista vezette, akik a Selyem erdő környékét tisztították meg.

-Hirdetés-

Varga István egyik fő szervező elmondta, hogy a szemétszedés előtt többedmagával kiment a határba és felmérték, hogy melyik területek a legkritikusabbak. A Nemzeti Park területe már adott, hiszen az folyamatosan monitorozva van, de a mezőgazdasági utakat, a főbb bekötőutakat átjárták, hogy a legszennyezettebb területeket célirányosan tisztíthassák meg az önkéntesek.

A csapatok 10 útvonalat jártak végig Izsák külterületén, ahonnan igaz évről-évre kevesebb, de mégis döbbenetes mennyiségű, mintegy 40 m3 hulladékot gyűjtöttek össze. A Kolon-tó, a Nemzeti Park főbb természetvédelmi turista útjait, a matyói területeket, az M0-át-Izsák elkerülő mezőgazdasági útját, Izsák-Kisizsák útvonalát, a szeméttelepi útvonalat, a Selyem erdő körüli területet, valamint az Agárdy telep környékét sikerült megtisztítani, ahol évek óta felhalmozódott több tonnányi szemétlerakatot számoltak most fel. Az iskolás gyerekek előző délután az iskola környékét, illetve a páhi út mentén tisztították meg az utakat.

Sajnálatos módon a szervezőknek az a tapasztalatuk, hogy a szemetelési hajlandóság nem csökkent az idei évben sem. Évről évre, a nagy szemétszedési nap után az ember azt remélhetné, hogy a jövőben jobb lesz, de sajnos ez nem így van.

Általában legnagyobb mennyiségben az illegális autóbontásból származó hulladék kerül ki a természetbe, különösen a használt gumik okoznak problémát. Emellett műanyag és fém italos dobozok is találhatók tömegesen. Azonban a legmegdöbbentőbb tény az, hogy idén a háztartási bútorok vitték el a dobogó legfelső fokát. Komplett szobaberendezéseket, franciaágyakat, kanapékat, etetőszékeket és kerti gyermekmedencéket „hagytak” el tulajdonosaik a közeli erdőben.

Természetesen több helyen sikerült az illegális szemetelők tulajdonosait azonosítani, és a hatóságoknál feljelentést tettek ellenük. Az eljárás megkezdődik, így remélhetőleg ezek az esetek elrettentő példaként szolgálnak másoknak is. De találtak még jó minőségű szemüveget, fél kilós kenyeret bezacskózva, bárányt, kutyát zsákba kidobva.

A Kajla Gumi és az Önkormányzat közös munkájának köszönhetően idén lehetőség nyílt arra, hogy egy vállalkozó újrahasznosítás céljából elszállítsa az összegyűjtött gumikat, kerékpárgumiktól egészen a traktorgumikig.

Sajnos az emberekben egy nagyfokú bizonytalanság van amióta a hulladékgazdálkosdási törvény megváltozott. Van amit le lehet adni, van amit nem, van amihez papír kell stb., éppen ezért sokan nem járnak utána, inkább úgy oldják meg, hogy kiviszik a határba.

Ezúton szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy elektromos hulladékgyűjtés májusban lesz Izsákon, illetve, hogy a DTKH Nonprofit Kft. a lomtalanítást évente ingatlanonként térítésmentesen KÉT alkalommal, üdülő ingatlan esetében EGY alkalommal (3/m3 alkalom mennyiségben) házhoz menő rendszerben végzi, mely az 53/500-152 (2. menüpont) telefonszámon (ügyfélfogadási időben) igényelhető.

A Tavaszi Nagytakarítás szervezői: Izsák Város Önkormányzata, a Tegyünk Izsákért Egyesület, a Futóhomok Természetvédelmi Egyesület és a Kiskunsági Nemzeti Park volt. De több civil szervezet is a közös ügy mellé állt, mint az Izsáki Hubertus Vadásztársaság, a Kajla Gumi, az Izsáki Sárfehér Néptánc Egyesület, Izsáki Ipartestület, Azokért az Emberekért Egyesület, Izsáki Sport Klub és Ifjúság Sárfehér Csoport.

Izsák Város Önkormányzata minden résztvevőt megvendégelt egy finom bográcsos ebéddel, amelyhez több helyi vállalkozó is hozzájárult: Mészáros Családi Gazdaság finom házi kenyérrel, Korom Erika pedig süteménnyel és ásványvízzel támogatta a programot. Emellett kesztyűkkel is segítette a szemétszedést.

A szemétszedés kapcsolódott az Aktív Magyarország Programhoz, mely kesztyűkkel, szemeteszsákokkal támogatta a szemétszedést.

Továbbiakban a szemét elkerülése érdekében a szervezők arra kérik az Önkormányzatot, hogy telepítsenek kamerákat a kritikus helyekre. Fontos, hogy mindannyian tartsuk tiszteletben a környezetünket és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy megóvjuk a természetet a felelőtlen szemétlerakástól. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (101 db kép)
MEGOSZTÁS