A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kiskőrösi LC gárdája április 28-án hazai környezetben lépett pályára. A kiskőrösi együttes a bajnokság 25. fordulójában a tabella alsó feléhez tartozó kecskeméti SC Hírös-Ép Egyesület gárdáját látta vendégül.

A kiskőrösiek sok helyzetet kihagyva nyertek 2-1-re (2-1) a kecskemétiek ellen: Brada – Szedmák (Amin), Budai (Pecznyik), Vén, Dulai (Szabó D.), Petrovics (Pekker), Godslove, Barkóczi, Lajkó (Torgyik M.), Csáki, Hompót.

Weiszhaput János végezte el a kezdőrúgást
-Hirdetés-

A találkozó kezdőrúgását a kiskőrösi csapatot mindenben segítő és a mérkőzésekre busszal szállító Weiszhaput János végezte el, aki most ünnepelte 70. születésnapját.

A mérkőzést jól kezdték a kiskőrösiek és nagy mezőnyfölényben játszva alakították ki a helyzeteiket. A 5. percben már megszületetett a hazaiak vezető találata, amikor Hompót Dániel bal oldali beadása után Dulai Máté közelről fejelte hálóba a labdát (1-0). A 14. percben egyenlítettek a vendégek Maczelka Gábor révén, aki középen üresen vehette át a labdát és a kapu jobb alsó sarkába lőtte a játékszert (1-1). A 19. percben Szedmák Roland jobb oldali beadását követően Egejuru Godslove Ukwuoma került helyzetbe, de a kapu fölé lőtte a labdát. A 21. percben a hazai hálóőrnek, Brada Jánosnak kellett bravúrosan védenie, aki jól helyettesítette a betegség miatt hiányzó Tóth Zoltánt. A 37. percben a kiskőrösi Egejuru Godslove Ukwuoma lépett volna ki középen a kapura egy indítás után, akit buktatott Palatinus Zalán, ami után a vendég védő sárga lapot kapott. A 44. percben a hazaiak támadója Egejuru Godslove Ukwuoma három védőt is kicselezett és a visszapasszolt labdáját közelről rúgta a kapuba Dulai Máté, megszerezve ezzel a mérkőzés győztes találatát (2-1).

A szünet után mindkét csapat sok hibával játszott, mely során a vendégek nem tudtak komolyabb veszélyt jelenteni a hazai kapura. A kiskőrösiek közül Dulai Máté közel állt a mesterhármashoz, de két ziccerét is kihagyta. A hazai csapatból még Pecznyik Gábor állt a legközelebb a gólszerzéshez a 80. percben, azonban mintegy 7 méterről tiszta helyzetben néhány centiméterrel a bal kapufa mellé lőtte a labdát. A 90. percben a kecskeméti csapatból Gréczi Gábor egy középpályán elkövetett buktatás után megkapta második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott.

A helyzetek alapján a kiskőrösi csapat többgólos győzelmet is arathatott volna és a látottak alapján megérdemelten tartották otthon a három bajnoki pontot.

A mérkőzés után a 70. születésnapján ünneplő Weiszhaput János egy díszes tortát kapott a kiskőrösi csapattól.
A mérkőzés után a 70. születésnapján ünneplő Weiszhaput János egy díszes tortát kapott a kiskőrösi csapattól
Márton Zsolt – Kiskőrösi LC edzője:

-Számítottam arra, hogy nehéz mérkőzést játszunk a mai napon, de nem gondoltam, hogy ilyen szoros lesz az eredmény. A tőlünk gyengébbnek tűnő csapatok elleni mérkőzéseket sajnos nem úgy kezeljük, ahogy kellene. Ma sem álltunk bele a mérkőzésbe úgy, ahogy kellett volna, de így is volt nagyon sok gólszerzési lehetőségünk, melyeket kihagytunk. A vezetésünk után kihagytunk két óriási ziccert és szinte a semmiből egyenlítettek a kecskemétiek. Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, de amit kértem a fiúktól, hogy bármi áron nyerjük meg a találkozót, azt sikerült teljesítenünk.
A következő fordulóban megyünk Jánoshalmára. A mainál sokkal jobb teljesítményre lesz szükségünk, ha szeretnénk jó eredményt elérni.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)
MEGOSZTÁS