Több mint kétmilliárd forintból bővül a Bács-Kiskun vármegyei kerékpárút-hálózat

Több mint kétmilliárd forintból Érsekhalmát, Nemesnádudvart és Sükösdöt összekötő szakasszal bővül a Bács-Kiskun vármegyei kerékpárút-hálózat – közölte a vármegyei önkormányzat elnöke az MTI-vel.

-Hirdetés-

    Rideg László (Fidesz-KDNP) elmondta: a megépülő kerékpárút a már megvalósult Hajós-Érsekhalma szakaszt köti össze a Sükösd mellett futó EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárúttal. A majdnem 14 kilométer hosszú nyomvonal érinti az érsekhalmi földvárat, a nemesnádudvari pincesort és egy jelentős szakaszon a Duna-völgyi-főcsatorna partján vezet majd.
    A fejlesztés megvalósítására az érintett településekből és a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatából álló konzorcium az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz forrásból 2,2 milliárd forintot nyert.
    Kiemelte: ez a kerékpárút része lesz a vármegye közepén már meglevő, több mint 100 kilométer hosszúságú hálózatnak, amely – a Keceltől Sükösdig tartó szakasz megvalósulásával – rácsatlakozik majd az EuroVelo 6-os kerékpárútra.
    Elmondta: a térség vízi turisztikai fejlesztése is tervezés alatt áll, amelynek eredményeként a jövőben lehetővé válik az evezés a Vajas-fokon és a Duna-völgyi-főcsatornán. Így a gyalogos, a kerékpáros és a vízi turizmus egymást erősítve komplex kínálattal vonzza majd a látogatókat a térségbe.
    A tervezett kerékpárút azonban nemcsak a településeket, hanem a térségi látnivalókat, értékeket is összeköti – fogalmazott Rideg László. Érsekhalmára nemcsak a bronzkori földvár miatt érdemes elmenni, hanem a helyi termékek és a horgásztó miatt is, de a vadászház és az erdei iskola látogatottságának is jót tesz majd a becsatlakozás a kerékpárút-hálózatba – tette hozzá.
    Sükösdön is számos látnivaló várja a turistákat és a környékbeli lakosokat, hiszen a tőzegtavaik közelében található Magyarország legnagyobb partifecske-kolóniája. A gazdag programkínálatot felvonultató tájházhoz pedig a kerékpárút-hálózathoz kapcsolódó, jövőre megépülő belterületi kerékpárúton vagy akár vízi úton is el lehet majd jutni.
    Nemesnádudvaron azt szeretnék elérni, hogy a Sükösd és Érsekhalma közötti szakasz egy alternatív gyalogos túraútvonal is legyen egyben, és erre már van is ígéretük a Kéktúra Egyesülettől. A helyiek arra számítanak, hogy a fejlesztés a térségi horgászturizmust és a borturizmust is fel fogja lendíteni.
    Ráadásul a a csatlakozás révén a térségi kerékpáros-hálózathoz a három település értékein túl elérhetővé válnak Hajós és Császártöltés attrakciói is – tette hozzá.
    Az elnök hangsúlyozta: a három érintett településen élők körében is népszerű a kerékpárút megépítésének terve. A projekt megvalósulásával ugyanis biztonságosan juthatnak el kétkerekűn a szomszéd településekre. A fejlesztéssel élénkül a helyi gazdasági élet is, hiszen versenyképesebbé válik a vendéglátás, a szálláshely és más kapcsolódó szolgáltatások ösztönzése által – részletezte.

Forrás: MTI 
Kiemelt kép: illusztráció/https://3100.hu/ 

MEGOSZTÁS
Írta: vira