Május 7-én rendezték meg Bács-Kiskun vármegye I. Speciális Csecsemő- és Kisdedgondozó Versenyét a Kiskőrösi EGYMI-ben, ami történelmi pillanatnak számít. Nyolc Bács-Kiskun vármegyei EGYMI intézményből érkeztek csapatok a megmérettetésre, összesen 39 gyermek részvételével. Kiskőrös mellett Bajáról, Kalocsáról, Kecskemétről, Kiskunmajsáról, Kiskunhalasról, Kiskunfélegyházáról és Tiszakécskéről.

A megnyitó Hirsh Enikő, a Kiskőrösi EGYMI 8. osztályos tanuló versszavalatával vette kezdetét, majd a Kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI pedagógusainak zenés produkciójával folytatódott.

Hirsh Enikő, a Kiskőrösi EGYMI 8. osztályos tanulója
-Hirdetés-

Schaffer István, a Kiskőrösi EGYMI főigazgatója köszöntőjében kiemelte, milyen nagy jelentősége van ennek a versenynek, hiszen ez az első, amit speciális igényű gyermekek részére szerveztek ebben a témakörben. „Fontos, hogy ezeknek az ifijaknak megtanítsuk azt, ha egy csecsemő érkezik a családba milyen gondozási feladatokkal jár, akár testvérként, keresztszülőként, később szülőként is. Mindezek mellett pályaválasztás szempontjából is fontos. Terelheti őket a tanulás során megszerzett tapasztalat, tudás, a verseny élménye abba az irányba, hogy ezen a területen folytassák tanulmányaikat és később a munka világában ilyen területen helyezkedjenek el” – mondta a főigazgató.

Kiemelte – „Történelmet írunk, ugyanis csecsemő- és kisdedgondozó verseny sajátos nevelési igényű gyermekek számára EGYMI-ben még nem került megrendezésre az országban. Három szervezet dolgozott együtt ennek a létrejöttében: A Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete – itt kiemelném Lipóthné Komjáti Andrea segítségét és Sutus Etelka támogatását-, a Kiskőrösi Védőnői Szolgálat 30 fővel – itt megköszönöm Lajkóné Kovács Regina munkáját-, valamint a Kiskőrösi EGYMI kollektívája.”

Schaffer István, a Kiskőrösi EGYMI főigazgatója
Vágó Ferencné, a Kiskőrösi Tankerületi Központ igazgatónője is köszöntötte a jelenlévőket és sok sikert kívánt a versenyzőknek.
Vágó Ferencné, a Kiskőrösi Tankerületi Központ igazgatónője

Az egyedülálló rendezvényen tiszteletét tette Lipóthné Komjáti Andrea, a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének vezetője, valamint Kormos Ádám, a Magyar Vöröskereszt ifjúsági szakmai vezetője. A zsűri elnöke Ürmös Noémi, tagjai a helyi iskola osztályfőnökei, védőnők és a vöröskereszt munkatársai voltak. Minden állomáson három zsűritag várta a versenyzőket, összesen 13 helyszínen.

A megmérettetés két korcsoportban zajlott. Az általános iskola 7-8. osztályosai számára a verseny időtartama egy-egy állomáson 20 perc volt, a készségfejlesztő iskola tanulói számára 25 perc. Minden állomáson más és más feladatok vártak a versenyzőkre, mint pl.: nyílt törést kellett szakszerűen ellátni, csecsemőnél hűtőfürdőt kellett alkalmazni a lázcsillapításra, Plakátot készíteni arról, hogy mit lehet és mit tilos a várandós anyának, csecsemő öltöztetése és tisztába tételé…

Játékos módon kellett válaszolni az elméleti kérdésekre
Az I. Speciális Csecsemő- és Kisdedgondozó Versenyen indult csapatok:

7-8. osztály:

  • „Szülők” csapata, kísérő pedagógus: Medveczki Zsuzsanna (Kecskemét)
  • „Dominika” csapata, kísérő pedagógus: Molnárné Gép Anikó (Baja)
  • „Anyák Gyöngyei” csapat, kísérő pedagógus: Maska Lászlóné (Tiszakécske)
  • „BabyGirlök” csapat, kísérő pedagógus: Csergő Katalin (Kiskunhalas)
  • „Bestiák” csapat, kísérő pedagógus: Kancsár Andrea (Kiskunfélegyháza)
  • „Plüssmackó” csapat, kísérő pedagógus: Szirák Katalin (Kiskőrös)
  • „Cuki Baba” csapat, kísérő pedagógus: Simon Szakács Margit (Kalocsa)
  • „Kedves Dajkák Csapata”, kísérő pedagógus: Vikorné Csvila Ráhel (Kiskunmajsa)

készségfejlesztő iskola:

  • „Nyunyóka” csapat, kísérő pedagógus: Lovász Edit (Kecskemét)
  • „Nebulók” csapat, kísérő pedagógus: Mónus Eszter (Kalocsa)
  • „Emili” csapat, kísérő pedagógus: Jancsovicsné Sziráczki Zsuzsanna (Baja)
  • „Mosolykák” csapat, kísérő pedagógus: Olajos Ildikó (Kiskunfélegyháza)
  • „Rugdalózó” csapat, kísérő pedagógus: Szomor Viktória (Kiskőrös)
Az egyik állomáson elsősegélynyújtási feladat várt a versenyzőkre

A Játékkal A Tudásért Alapítvány és a Kiskőrösi EGYMI kollektívájának köszönhetően szendvicsek és frissítő üdítők vártak a versenyfeladatok között a jelenlévőkre. A Kiskőrösi Tankerületi Központ és a Vöröskereszt által minden versenyző és felkészítő pedagógus jutalomban részesült az eredményhirdetés alkalmával.

Senki nem tért haza üres kézzel a versenyről

Általános Iskola 7-8. osztály díjazottjai:

I. „Dominika” csapat – Bajai EGYMI
II. „Bestiák” csapat – Kiskunfélegyházi Göllesz EGYMI
III. „Kedves Dajkák Csapata” – Kiskunmajsai Móra Ferenc EGYMI

különdíj: „Cuki Baba” csapat – Kalocsai Nebuló EGYMI

III. „Kedves Dajkák Csapata” – Kiskunmajsai Móra Ferenc EGYMI

Készségfejlesztő iskola díjazottjai:

I. „Emili” csapat – Bajai EGYMI
II. „Rugdalózó” csapat – Kiskőrösi EGYMI
III. „Mosolykák” csapat –  Kiskunfélegyházi Göllesz EGYMI

különdíj: „Nebulók” csapat – Kalocsai Nebuló EGYMI

II. „Rugdalózó” csapat – Kiskőrösi EGYMI

Gratulálunk a versenyzőknek, felkészítő pedagógusoknak és a szervezőknek!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (111 db kép)
MEGOSZTÁS