A Kiskőrösi EGYMI Utazótanári intézményegysége nyolcadik alkalommal szervezte meg a Hajtás Pajtás sportversenyt az integráltan nevelt sajátos nevelési igényű tanulók részére.

Az intézményegység pedagógusai vallják, hogy az egész évi megfeszített munka után minden diáknak jól esik az önfeledt játék. A program célja a tehetséggondozás, az egészségnevelés és az integráció támogatása.

-Hirdetés-

A fergeteges vetélkedőn Csengőd, Kiskőrös, Izsák, Fülöpszállás, Tabdi legrátermettebb diákjai vettek részt. Az idei program több szempontból is rendhagyónak számított. A soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskolának köszönhetően Portugáliából érkezett tanulók is részt vettek versenyen, bizonyítva, hogy a játék nem ismer határokat.

Viedner Mónika intézményegység-vezető köszöntőjében kiemelte, hogy a nyelv nem lehet akadály a mozgás és a játék szeretetében, az összetartozásban.

Schaffer István főigazgató úr megnyitójában reményét fejezte ki a tekintetben, hogy mindenki jól érzi majd magát és élményekkel gazdagodva tér haza.

A verseny házigazdája Kuti Zoltán testnevelő volt, akinek ötletessége és kreativitása biztosította, hogy a gyermekek változatos, életkoruknak megfelelő feladatokban vehettek részt. Az eszközhordás, a kötélhúzás és a közös futás során jelentősen fejlődött a diákok szocializációs kompetenciája, csapattudata és kitartása. A programnak köszönhetően erősödött a gyermekek teljes motóriuma és az immunrendszere. 

A résztvevő csapatok

A fülöpszállási Súlyemelő és Szabadidő Sportegyesület elnökének, Petrovicsné Varga Évának köszönhetően erőemelő bemutatót is láthattak a vendégek.

Petrovicsné Varga Éva erőemelő bemutatót tartott

Ezen az eseményen minden tanuló, minden csapat nyertes volt, hiszen megtapasztalhatta, hogy az elfogadás, az empátia, a tolerancia területein nincsenek korlátok és akadályok.

Szöveg, képek: Kiskőrösi EGYMI

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (56 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira