Május 12-én, vasárnap délelőtt, az Izsáki Szent Mihály katolikus templom ünnepi díszbe öltözött, hogy fogadja azon 19 gyermeket, akik először részesültek az Oltáriszentségben, mely szentség lelki fejlődésük, keresztény életük folyamatos segítője lesz.

Ünnepélyes bevonulás a templomba
-Hirdetés-

A Bajkó Zoltán plébános által celebrált ünnepi szentmisén a templom megtelt zsúfolásig  hívekkel, akik együtt imádkoztak az elsőáldozókért.

Bajkó Zoltán katolikus plébános

Nem is csoda, hiszen az egyik legszebb és legfontosabb ünnep a katolikus közösség életében az elsőáldozás. Ez a nap nem csupán a gyerekek, de a közösség számára is mérföldkő: a hittanórákon hónapokig tartó alapos előkészület után a gyerekek tiszta szívvel léphettek az oltár elé.

Az első szentgyónás, melyet a nagy nap előtti csütörtökön tartottak, különös izgalmat és egészséges aggodalmat váltott ki a gyerekekből. Ez a gyónás jelentette számukra a lelki megtisztulás lehetőségét, hogy méltóképpen fogadhassák magukhoz Krisztust. A gyónást követően a gyerekek örömmel és megkönnyebbüléssel távoztak, készen arra, hogy új fejezetet nyissanak keresztény életükben.

Szüleikkel, nagyszüleikkel, rokonaikkal együtt az egész egyházközségünk hívő közössége imádkozott azért, hogy ezek az elsőáldozók Isten segítségével továbbra is keresztény életet éljenek, a Szűz Anya oltalmazza őket életük során.

Az esemény egy vidám agapéval zárult, amit közös imával kezdtek a gyerekek, majd köszönetet mondtak Zoltán atyának az elmúlt hónapokban végzett lelki vezetéséért. Bajkó Zoltán plébános pedig minden elsőáldozót egy kis ajándékkal is meglepett, ezzel is kifejezve, mennyire büszke rájuk.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (120 db kép)
MEGOSZTÁS