A Kiskőrösi NKSZSE utánpótlás csapatai közül az U19-es gárda az országos korosztályos lány kézilabda bajnokság LU19-es küzdelemsorozat III. osztályának H csoportjában szerepel. A fiatalok a küzdelemsorozat alapszakaszában jó teljesítményt nyújtottak és ennek köszönhetően a felsőházi rájátszásban szerepelhettek.

A bajnokság felsőházában 8 gárda lépett pályára oda-visszavágós rendszerben eldöntve a helyezéseket. A kiskőröisek a legjobbak között olyan gárdákkal küzdöttek meg, mint a Szarvasi NKK, Deszki SC, FISE-Újkígyós, Békéscsabai ENKSE II., Kiskunhalasi UKSC, Gyulasport NKFT és a csongrádi Tigrisek CSKSE.

-Hirdetés-

A kiskőrösi lányok a bajnokság utolsó mérkőzését hazai környezetben játszották május 24-én, amikor a Gyulasport NKFT csapatától 44-41 (19-19) arányú vereséget szenvedtek: Madácsi – Barkóczi 3, Németh I. 13, Kiss K. 3, Csenki 8, Csóka, Csepregi 8. Csere: Baticz, Csóka 1, Ilia 1, Kálmán, Lucza 4, Urbán.

Az első félidő szoros küzdelmet hozott és a kiskőrösiek nyílttá tudták tenni a mérkőzést. A szünet után támadásban jól játszottak a hazai lányok, de a védekezésben elkövetett hibákból gólokat szereztek a gyulaiak. A vendégek vezettek már 5-6 góllal is, de a kiskőrösiek visszajöttek a mérkőzésbe és a találkozó hajrájában kétgólos hátrányban az újabb találatért támadhattak. A végjátékban sajnos voltak hazai oldalon elrontott támadások és így az utolsó percekben kevesebbet hibázó gyulaiak nyertek egy gólokban igen gazdag találkozón.

Czérna János – Kiskőrösi NKSZSE edzője:

-Szerettünk volna szépen búcsúzni a szezontól és egy győzelemmel zárni a bajnokságot. Azt kértem a lányoktól, hogy kikaphatunk, de játszunk egy jó mérkőzést. Úgy gondolom, hogy a csapat mindent megtett a pályán és azzal kapcsolatban van csak hiányérzetem, hogy 41 lőtt góllal nem tudtunk nyerni. Amennyiben kicsit bátrabbak vagyunk az átlövéseknél, akkor talán még eredményesebbek lehettünk volna. Nagyon küzdöttek a lányok, a második félidőben a többgólos hátrányból is visszajöttünk, de sajnos a védekezésünkben voltak olyan hibák, ami gólokat kaptunk. Ki kell emelnem, hogy ebben a korosztályban több tehetséges játékosunk van, akikre már a vármegyei I. osztályú felnőtt csapatban is lehet számítani. A csapattal még június végéig folyamatosan edzünk, amit követően nyári pihenő lesz és a következő szezonra augusztus közepén kezdjük majd el a felkészülést.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (34 db kép)
MEGOSZTÁS