A Kiskőrösért Egyesület mind a nyolc körzetben indít képviselő-jelölteket Kiskőrösön. Egyesületük tagjai rendkívül sokoldalú és ismert, 30-as, 40-es éveikben járó kiskőrösi vállalkozók, akik különböző területeken rendelkeznek szaktudással. Már most is aktívan részt vesznek a város életében, akár vállalkozóként, akár közösségi személyként, tevékenységüket sokan ismerhetik, hiszen rendszeresen találkozhatnak velük a városban. Ez a széles spektrum lehetővé teszi számukra, hogy sokrétű megközelítéssel és szaktudással foglalkozzanak a helyi problémákkal. Kiemelkedő fontosságú számunkra, hogy munkájuk során saját szakterületükön a lehető legjobbat nyújtsák. Bár hivatásuk, érdeklődési körük és gondolkodásmódjuk sokszor különbözik egymástól, mégis tudnak BÉKÉBEN együtt dolgozni a közösen fontosnak ítélt célokért. Együtt képesek lehetnek olyan intézkedéseket kezdeményezni, melyek segítenek javítani az életminőséget városunkban és egy összetartó, elégedett közösséget kovácsolni. Meggyőződésük, hogy ezáltal hozzájárulnak Kiskőrös FEJLŐDÉSÉHEZ, erősítik és építik Kiskőrös várost és KÖZÖSSÉGÉT.

Ba Marcell fiatal kiskőrösi vállalkozó az 5. számú körzetben indul, akivel terveiről beszélgettünk.
-Hirdetés-

 

Bemutatkoznál kérlek az olvasóinknak!

Vállalkozókként családommal már évek óta járjuk az egész országot, mozgó vendéglátóegységeinkkel, illetve Kiskőrös város különböző rendezvényein is igyekszünk alázatosan, a legjobb tudásunknak megfelelően kiszolgálni a város lakóit. Ezen felül az előadó-művészetben is tevékenykedem, mentalistaként. A mentalizmus keretein belül a social felületeken is igyekszem aktív lenni, ahol összesen több, mint 100.000 fős követőtábornak gyártok tartalmakat. Ennek köszönhetően rengeteg fiatal és idős felhasználóval kommunikálok napi szinten, ami gyakran betekintést nyújt a különböző élethelyzetben lévő emberek gondolatmeneteibe, igényeire és problémáira. Mivel ennyi emberrel tartom a kapcsolatot, ezért úgy gondolom alkalmas lennék arra, hogy Kiskőrös város lakóinak igényeit felmérve, tevékenyen dolgozzak szeretett városunk fejlődésén. Habár a szívemhez igen közel áll a város fiataljait célzó programok gyarapítása, a sportok, különösen a küzdősportok lehetőségeinek kibővítése és a kulturális élet fejlődésének támogatása.

Hogyan lettél tagja a Kiskőrösért Egyesületnek?

Tavaly októberben egy előadásom után beszélgettem Szabó Adriánnal, aki felvetette az egyesület gondolatát. Szimpatikus volt, hogy politikától, hatalmi játszmáktól függetlenül, a kiskőrösi emberek érdekeit szem előtt tartva tevékenykedjünk. Ez abszolút felkeltette a figyelmemet.

Az egyesület azzal a céllal alakult, hogy a közéletben szeretnétek tevékenykedni? Milyen közéleti terveitek vannak? Te mit szeretnél képviselni?

Szívemhez igen közel áll a város fiataljait célzó programok gyarapítása, a sportok, különösen a küzdősportok lehetőségeinek kibővítése és a kulturális élet fejlődésének támogatása. Azt szeretném, ha minden sportág megfelelő elismerést és figyelmet kapna. Azt látom, hogy városunkban pl. a jujitsu sportág alulértékelt, továbbá azt is, hogy a fiatalok is egyre inkább háttérbe vannak szorítva, amin érdemes lenne változtatni, hiszen ők építik a város jövőjét.

Ha már a sportot is említetted, te magad milyen egyesületeknek, közösségeknek vagy a tagja?

Judózok és brazil jujitsuzok, ebben versenyzem is. Előbbi egyesületi formában működik Kiskőrösön, utóbbi pedig elég nagy népszerűségre tesz szert.

Pároddal mindketten fiatalok vagytok. Itt is képzelitek el a jövőt, Kiskőrösön?

Én igen, illetve a korosztályom zöme is. Sokakkal beszélgetek erről, viszont apró finomhangolásokra lenne szükség, amiben szívesen segítenék a városvezetésnek.

Milyen kampánytervet állítottatok össze?

Ez a második aktív hetem, hogy fizikálisan is részt tudok venni a kampányban. Jómagam az online kampányra szeretnék nagyobb figyelmet fordítani, mert úgy gondolom, hogy ez egyre nagyobb teret nyer magának és nemcsak a fiatalok, hanem az idősebb korosztály körében is egyre népszerűbbek a social felületek. Ugyanakkor a fizikális kampányt is fontos dolognak tartom, abban a formában, hogy a körzetben élőkkel felvegyem a kapcsolatot, szeretném megismerni az embereket, a helyi igényeket. Erre a kettőre alapozok: a választókkal való kapcsolatfelvétel, illetve az online felületeken történő kampányt gondolom előnyösnek. A kiskőrösi emberek érdekeit szeretném képviselni. Példamutatásommal kívánom meggyőzni az embereket. Ebben hiszek. Amennyiben megtisztelnek bizalmukkal és támogatnak szavazatukkal, azt biztosan megígérhetem a körzetben lakóknak, hogy felém bármilyen, a várost érintő témában kinyilváníthatják véleményüket, és én aktívan fogok tenni azért, hogy teljesítsem ezeket az igényeket!

 

Kiemelt kép: VIRA.HU archív fotó 

MEGOSZTÁS
Írta: vira