Május 25-én, szombaton ismét életre kelt az izsáki Kajla Off-Road Tanya, hiszen harmadik alkalommal került megrendezésre a Keleti és Veterán Jármű ritkaságok bemutatója. Az eseményre kilátogatókat számos izgalmas program és lenyűgöző járművek várták.

-Hirdetés-

A nap folyamán a látogatók megcsodálhatták a legkülönfélébb Oldtimer autókat, motorokat, valamint keleti ritkaságokat. A szocialista járművek szerelmesei számára igazi paradicsom volt ez a rendezvény, ahol a régi idők csodái újra életre keltek.

A látványos járműmustra idén sem maradhatott el, sőt, a szervezők játékos vetélkedőkkel is készültek, hogy még emlékezetesebbé tegyék a napot.

A gyerekek számára külön öröm volt, hogy ingyenes légvár és trambulin állt rendelkezésre egész nap, így a család minden tagja megtalálhatta a számára legkedvesebb elfoglaltságot.

A programok már délelőtt elkezdődtek a jármű mustrával, ahol a látogatók közelről is megcsodálhatták a kiállított ritkaságokat. Az ebédet követően pedig a Pannónia keréktartó és alkatrész kvíz szórakoztatta a közönséget, amely során a résztvevők játékos formában mérhették össze tudásukat.

Természetesen az autós találkozók elmaradhatatlan eleme, a járművek felvonulása sem maradt ki a programból. A város utcáin végigvonuló járműkaraván látványa minden helyi lakos számára felemelő élményt nyújtott.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (49 db kép)
MEGOSZTÁS