Páhin, mint a Leader csoport tagja a VP6-19.2.1-91-6-22 kódszámú nyertes pályázatból frissen felújított játszóteret hivatalosan is átvehette és felavatta a célközönség, a gyerekek.

Immár harmadik alkalommal került megrendezésre a gyermeknapi program közel 140 gyermek részvételével, hogy megmérettessék tudásukat és ügyességüket a különböző számokban. A meghirdetett sorversenyeken nem csak a helyi, hanem mintegy 20 fővel a kaskantyúi delegáció és környékbeli településekről is érkeztek nevezések. A reggeli regisztrációt követően a pontgyűjtő lapok mellé üdítő, hot-dog és mini fánk kupont kaptak a résztvevők, melyet a büfékben a rendezvény ideje alatt válthattak be.

-Hirdetés-

Újdonság volt az eddigi évekhez képest, idén gyermekpolgármestert is választottak a páhi iskola diákjai közül. A gyermekpolgármester a szeptemberben megrendezésre kerülő falunapi rendezvényeken kap fontos feladatokat és a kampányprogramjából is kivitelezhet egy pontot, természetesen felnőtt segítséggel.

20 állomásból álló vetélkedő várt a gyermekekre

Petz János polgármester megnyitója után kezdetét vette a 20 állomásból álló vetélkedő, ahol ügyességi és logikai feladtok megoldásával tudtak a versenyzők egyénileg pontokat szerezni. Nevezni óvodás kortól általános iskola 8. osztályig lehetett öt korosztályban. Az állomásokon a helyi óvodai és iskolai pedagógusok, a mentorok és önkéntesek értékelték a gyerekek teljesítményét. Supka Helga alpolgármester és a játékok ötletgazdája felügyelte a próbatétel zökkenőmentes lebonyolítását. Az éppen nem versenyző gyermekeknek lehetőségük volt hajat fonatni, arcfestésre, a légváron csúszkálni és élvezni a szappanbuborék esőt.

A légvár sem maradt ki a programelemek közül
Míg a kicsik a pályán ügyeskedtek, a főző sátorban Szabó Zoltán húsos-káposztát készített a kilátogató felnőtteknek, melyet ebédre kínáltak.

Ezután Szeg János és tanítványa, Ice bemutatóján betekintést nyerhettek kicsik és nagyok a kutyakiképzés alapjaiba. Ice örömmel mutatta be tudását a közönségnek, sőt lehetőség volt a gyerekeknek dolgoztatni a kutyust.

Szeg János és tanítványa, Ice tartott bemutatót

A kis szieszta után folytatódott a pontgyűjtés a sorversenyeken, hisz értékes nyeremények vártak a helyezettekre, amik a 15 órai eredményhirdetésen kerültek átadásra a szorgalmas versenyzőknek. Végezetül fény derült arra, hogy Juhász Milán kapta a legtöbb szavazatot, így ő lett Páhiban az első gyerekpolgármester.

Juhász Milán gyermekpolgármester és Petz János polgármester (b-j)

A nap ezt követően sem ért véget, akiben még megvolt a kellő energia, az tovább játszhatott és élvezhette a jó időt. A szervezők örömére minden kicsi és nagy egy remek, mókával és kacagással teli napot tudhatott maga mögött.

Írta, képek: Petz Odett

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (172 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira