A Soltvadkerti TE labdarúgó csapatai közül a felnőttek mezőnyében a vármegyei I. és a III. osztályban is szerepelt gárda az elmúlt szezonban. Az említett csapatokon kívül még az U19-es együttes részvételével volt szezonzáró összejövetel június 14-én a soltvadkerti sporttelepen.

-Hirdetés-

Az eseményen a labdarúgó szakosztály részéről Schmidt Zsolt elnök köszönte meg minden játékosnak és segítőnek a munkát, valamint a szurkolónak az egész évben nyújtott támogatást.

Kiemelte, hogy hosszú évek óta nem volt ilyen eredményes a vármegyei I. osztályú gárda, mint a most hátrahagyott szezonban, amely során sokáig a bajnoki cím is elérhető közelségben volt és csak az utolsó fordulóban csúsztak le a dobogóról és végeztek a negyedik helyen. Megköszönte az edző Molnár László munkáját, aki helyét a nyáron Huszty Dániel veszi át. Az ő irányításával kezdi már el a nyári felkészülését a csapat. 

A vármegyei III. osztályban szereplő együttes most nem tudta megismételni tavalyi kiváló eredményét, amikor bajnoki címet nyertek. A labdarúgó szakosztály második csapata ugyan sokáig versenyben volt az érmes helyekért, de végül szintén a negyedik helyet szerezte meg.

A szezonzáró összejövetel alkalmával került átadásra az U19-es csapat részére a második helyért járó ezüstérem. Az utánpótlás gárda a vármegyei U19-es bajnokság közép csoportjában végzett a második helyen a bajnok kiskőrösiektől két ponttal lemaradva.
A Tóth Árpád edző által irányított fiatalok jó teljesítményt nyújtottak, hiszen a lejátszott 20 mérkőzésükből 15 találkozót megnyertek, 2 döntetlent játszottak és mindössze 3 vereséget szenvedtek, amivel 47 pontot szereztek.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (58 db kép)
MEGOSZTÁS