2024. június 16-án,
amikor mindenfelé apák-napját ünnepeltek, az Izsáki Református Egyházközség szép templomában 15 órakor nagytiszteletű Bán Béla, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye esperese felolvasott egy részt a Szentírásban lévő Lukács írása szerinti evangéliumból. A felolvasott történetben egy édesapáról és két fiáról van szó.

24 palástos lelkipásztor Isten Igéjével kért áldást Magyar Csanádra
-Hirdetés-

Az üzenet tanulságaként önismeretünk ébresztéséről, az egymásért való hálaadásról és felelősségről beszélt, amire az izsáki közösségnek, de minden közösségnek szüksége van.

24 palástos lelkipásztor Isten Igéjével kért áldást a november óta szolgáló, most beiktatott lelkipásztor, Magyar Csanád életére.
Damásdi Gábor köszöntője

A gyülekezet főgondnoka, Damásdi Gábor mellett, több lelkész köszöntötte Magyar Csanádot. Dr. Tatai István, a Parakletos Alapítvány elnökeként a lelkészi szolgálat lényegéről, Kocsis Ádám, mint barát, a beiktatott lelkész szolgálat iránti elkötelezettségéről beszélt. A Bálványosváraljai testvérgyülekezet képviselői, az IKEM (Izsák és Környéke Erdélyi Magyarok Egyesülete) képviseletében Radványi Jenő és Herczegné Tóth Zsuzsanna mondott köszöntést.

dr. Bozóky Imre, Izsák város polgármesterének köszöntője

Izsák város polgármestere, dr. Bozóky Imre kifejezte azt, mennyire fontosak az élő és építő közösségek a város egésze szempontjából. Arra buzdította Magyar Csanádot, hogy élő közösséget építsen a reformátusok között, mert ezzel járulhat hozzá leginkább a város békességéhez, életéhez.

A Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöke, Balog Zoltán levélben köszöntötte a lelkipásztort és a gyülekezetet. Az ünnepi alkalmon nagy meglepetést szerzett, hogy az orgona szolgálatot az izsáki származású Hörcsök Imre, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye volt főgondnoka végezte, valamint többen gitárral, ifjúsági énekkel kértek áldást a lelkipásztorra és a gyülekezetre.

Hörcsök Imre, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye volt főgondnoka
Az ünnepi alkalom legfelemelőbb percei azok voltak, amikor a karzaton váratlanul felállt az Izsáki Városi Vegyeskar, és áldó énekkel köszöntötték a beiktatott lelkipásztort.
A gyülekezet nevében köszöntő református zenészek, dalosok

Az Istentisztelet végén Magyar Csanád lelkipásztor azt kérte, hogy imádkozzanak érte, hogy megtudjon felelni Isten elvárásainak, és azon keresztül a gyülekezetnek és Izsák városának is. Az imádságban kapott erővel ígérte, ő is imádkozik mindenkiért, hogy sok jó gyümölcsöt teremjen mindaz a munka, amit közösen végezhetnek.

A templomi ünnepség után több mint 150 résztvevő közös vacsorán ünnepelt az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola éttermében. Köszönjük Kapás Zoltánné Intézményvezető igazgató asszonynak és munkatársainak a lehetőséget, és a szép környezet biztosítását az izsáki református közösség számára!

Fotók: Dudás László

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (18 db kép)
MEGOSZTÁS