Több éve már, hogy a tanév végén sikeres középfokú nyelvvizsgákról jönnek hírek a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájából. Az angol nyelvvizsgákra való iskolai felkészítés igen összetett feladatát Verebélyiné Turán Zsuzsa tanárnő vállalta magára, akinek ebben a tanévben egyszerre volt nagyon könnyű, ugyanakkor hihetetlenül nehéz feladata is.

A 2023/24-es tanévet a tanárnő a 8. a osztályfőnökeként, és közülük 17 diák angol tanáraként vitte végig. Az már korábban nyilvánvaló volt, hogy ez a jó kis csapat sok nyelvvizsga bizonyítványt szerez majd még a tanév vége előtt. Többen már évek óta magántanárnál, különórákon is tanulják a nyelvet az iskola által biztosított heti 5 óra mellett, így egy kis szorgalommal reálisnak látszott a kitűzött cél elérése. A heti két, nyelvvizsgára koncentráló plusz órára minden tanévben olyanokat válogat ki a tanárnő, akik nem járnak magántanárhoz. Idén a 8.a-ból 3, a 8. c-ből pedig, ahol Harangozó Mariann tanítja az angolt, 2 fiú került be a csapatba. Érdekes tény, hogy a KEVI általános iskolájában évek óta főleg a fiúk vállalják a középfokú nyelvvizsgára való felkészülést, lányok csak elvétve akadnak. A tanárnő szerint a lányok ugyan szorgalmasabbak, de ehhez, ebben az életkorban még nem elég a szorgalom. A fiúk talán több internetes játékot játszanak, és ott sok mindent megtanulnak, bátrabban kommunikálnak, sokkal gyakorlatiasabbak. A lányok visszafogottabbak, félénkebbek, csendesebbek, nehezebb őket a szabad beszédre rávezetni.

-Hirdetés-

A felkészüléshez persze a szülők támogatására is szükség volt, ők is figyelemmel követték a kiadott feladatokat, számonkéréseket. A májusi vizsgára végül 4-en mentek el, és mindannyian sikeres komplex angol középfokú nyelvvizsgát tettek. Név szerint: Szabó Mátyás, Turú Gyula, Faragó Roland és Rácz Márk.

Az évfolyamból öt diák tett még középfokú nyelvvizsgát angolból. Felkészülésüket az iskolai 5 óra mellett magántanárok segítették: Grausza Dávid, Vancsik Hunor és Polereczki Patrik komplex, Sinkovicz Mór és Volák Zalán pedig szóbeli vizsgát teljesített sikeresen.

Verebélyiné Turán Zsuzsa tanárnő 17 fős csoportjából a többiek az angol alapfokú nyelvvizsgára készültek, közülük Szikszai Maja sikeres komplex, Froljan Iza és Rohoska Tímea pedig sikeres írásbeli nyelvvizsgát tett.

Eredményes, ugyanakkor nagyon fárasztó tanév volt ez a tanárnő számára, aki az órára járó 17 diákkal minden alkalommal (heti 5 órában) 3 csoportban (középfokúra tanárnővel, középfokúra magántanárral, alapfokúra), differenciáltan foglalkozott. Ez rendkívüli odafigyelést és koncentrációt igényelt. A munka és a kitartás azonban meghozta gyümölcsét.

A 8. a sokoldalúságát és eltökéltségét az is mutatja, hogy többen mentek nyelvi felvételire is, ahol az alapfokú tételsor a követelmény.

Gratulálunk tanárnak, diáknak egyaránt! 

Szöveg, kiemelt kép: KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája

MEGOSZTÁS
Írta: vira