A HL-OTTHON Kft. az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból 112,68 millió forint feltételesen vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt keretében a fémmegmunkálás tevékenységre irányuló fejlesztés valósult meg a szolgáltatás színvonalának emelése és kapacitásainak bővítése, valamint annak ökológiai lábnyomának csökkentése által. A projekt Széchenyi Terv Plusz program, GINOP Plusz-1.2.3-21 – A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban című program keretében valósult meg. A projekt ünnepélyes zárórendezvényére 2024. július 3-án került sor Kiskőrösön, a Dózsa György út 80/5 szám alatt.

A meghívott vendégeket Hajnal-Kovács Boglárka, a HL-OTTHON Kft. ügyvezetője köszöntötte. Elmondta, hogy a HL-OTTHON Kft. 2011-ben alakult, aminek fő tevékenységi köre a társasházak építése, lakások értékesítése, családi házak generál kivitelezése. A vállalkozás alkalmazotti létszáma a megalakulás óta növekedési pályán van, jelenleg 14 fő alkalmazottat foglalkoztatnak. Hozzátette, hogy eleinte önerőből, teszt jelleggel indult a fémmegmunkálás a cégnél, majd a GINOP Plusz forrásoknak köszönhetően ezt magasabb szintre tudták emelni telephelyfejlesztés és eszközbeszerzés terén egyaránt.  

Hajnal-Kovács Boglárka, a HL-OTTHON Kft. ügyvezetője
-Hirdetés-

Hajnal László ügyvezető, a projektvezető ismertette a megvalósult projekt részleteit. Elmondta, hogy  a megítélt támogatás a projekt összköltségének 70%-a volt. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg, melynek kezdő dátuma 2022.02.22., fizikai befejezése pedig 2024.02.08. volt. A beruházás megvalósítási helyszíne 6200 Kiskőrös, külterület hrsz 0562/31 alatt található.

Hajnal László, a HL-OTTHON Kft. ügyvezetője

Az elnyert 112,86 millió forint európai uniós támogatás segítségével a társaság négy darab magas technológiai színvonalat képviselő eszközzel fejlesztette vállalkozását a fémmegmunkálás területen. Az elnyert támogatás továbbá megfelelő alapot biztosít a megrendelői kör bővítéséhez, és egyidejűleg a fémmegmunkálás tevékenység fejlesztés is megvalósul.

Hozzátette, hogy a fejlesztés eredményeként a társaság a HMS 2550*200 4 típusú lemezhengerítő eszköz, az IMET KS 652 SHI kétoszlopos szalagos fűrészgép, az AT-S 1520/150 Hidr. C-vázas présgép, és az AC-PI 1500/22 Lemez pikkelyező gép segítségével képes ellátni Kiskőrös és Bács-Kiskun megye területén a folyamatosan növekvő fémmegmunkálási munkafolyamatokat. A fentieken túl az ingatlant bővítették, amelynek villamosenergia igényét napelemes rendszerrel látják el.

Hajnal László kitért arra is, hogy a beruházásnak köszönhetően a vállalat akár 13 darab munkahelyet tud megőrizni, illetve munkavállalóinak képzés igénybevételével biztosítani a szakmai fejlődés lehetőségét. A környezeti hatások számos esetben befolyásolják a szervezet működését, teljesítményét és vezetését. Elmondta, hogy mindezen szempontokat figyelembe véve szükségesnek tartják, hogy jelen pályázat keretében stratégiai és üzleti tervezés tanácsadási szolgáltatást, valamint marketing tanácsadás és márkaépítés vegyenek igénybe.

,,Ezen kívül a projekt keretében megvalósult képzés pedig hozzájárul ahhoz, hogy kollégáink a kornak megfelelő digitális színvonalat tudják nyújtani, az informatikai eszközöket hatékonyabban, gördülékenyebben tudják kezelni” – mondta Hajnal László.
Hajnal László vezette körbe a megjelenteket a telephelyen, és mutatta be a projekt részeként beszerzett gépeket, eszközöket

A HL-OTTHON Kft. ügyvezetője köszönetet mondott a Forrás Centrum Kft. pályázatíró cégnek, akik a pályázatot készítették számukra, valamint a pályázat megvalósításában részt vett alvállalkozóknak a munkájukért és a beszerzett eszközök beszállítóinak. A HL-OTTHON Kft. logójának újra tervezése Soós Emese munkáját dicséri, ahogyan a rollupok, molinók és plexi tábla is. A marketing anyaghoz szükséges fényképeket Szentgyörgyi Brigitta fotós készítette.

A rendezvényen Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselője kitért arra, hogy Bács-Kiskun vármegyében Kecskemét után Kiskőrös a második legdinamikusabban fejlődő település. Ezt a sikert a határozott és tudatos irányvonalat követő stabil önkormányzati vezetésnek, és azoknak a vállalkozásoknak tudja be, akik a jövőbe tekintve folyamatosan fejlődnek, növekednek. Dicsérte, hogy az igényeket észrevéve a HL-OTTHON Kft. ennek megfelelően fejlesztett és bővítette profilját.

Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselője

Domonyi László, Kiskőrös polgármestere reményét fejezte ki a Hajnal László által vezetett céggel való közös együttműködésre abban, hogy számos új lakást tudjanak kínálni a Petőfi szülővárosba költözőknek, főleg miután elkészül a Budapest-Belgrád vasútvonal. A városvezetésnek nem titkolt szándéka, hogy Kiskőröst Budapest egyfajta peremvárosává fejlessze az elkövetkezendőkben. A polgármester kiemelte, hogy a jövőben is minden lehetséges segítséget megadnak a település vállalkozóinak a jó partneri kapcsolatok ápolása, és a közös fejlődés érdekében.

Domonyi László, Kiskőrös polgármestere
A beszédek után ünnepélyes szalagátvágás következett, majd helyszínbejárás keretében bemutatásra kerültek a projektben beszerzett eszközök.
Végezetül a cég rendezvénytermében ebéddel, kávéval és hűsítő italokkal várták a meghívott vendégeket.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (114 db kép)
MEGOSZTÁS