A vármegyei I. osztályban szereplő Kiskőrösi LC labdarúgó csapata július 23-án kezdte el nyári felkészülését. A csapat játékoskeretében nem lesznek jelentősebb változások, mely nagy részét sikerült együtt tartani, akik Márton Zsolt edző vezetésével készülnek az őszi szezonra.

-Hirdetés-

Az együttesről az edző elmondta, hogy a játékosok közül Hompót Dániel a Tolna megyei Bölcske SE-hez, Egejuru Godslove Ukwuoma pedig Dunaújvárosba igazolt. Az említett labdarúgókon kívül a tavalyi keretből más játékosok nem távoztak, így a csapat magját sikerült együtt tartani. Megemlítette, hogy a klub több játékossal is tárgyalásban van a keret megerősítése érdekében, mely során arra törekednek, hogy a felnőtt csapatnál kialakuljon egy 18-20 fős gárda.

Az előző szezonban sérült labdarúgók közül elkezdte az edzéseket Mijailovic Zalán és Gyenizse Bence. Az ifjúsági csapatból készülnek még többen a felnőttekkel és a Kecskeméti TE-től érkezhet még néhány fiatal. A csapat számára heti három edzés és a hétvégi napokon felkészülési találkozók lejátszása szerepel a programban a bajnoki rajtig. Olyan ellenfelekkel szemben lépnek majd pályára, mint az Akasztó, a Solt és az Apostag. Az edző kiemelte, hogy a cél minél több helyi labdarúgó beépítése a csapatba és egy olyan egységes gárda kialakítása, amellyel reméli eredményesen tudnak majd szerepelni az új szezonban.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (51 db kép)
MEGOSZTÁS