Szombaton is színes programokkal folytatódott Csengődön a két napos rendezvény. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt igyekeztek a szervezők programokat kínálni. Volt motoros és hagyományos szüreti felvonulás, és a helyi óvodások is felléptek, este pedig koncertek és mulatozás várta a falunapra kilátogató közönséget.
Kapcsolódó cikk
Tanteremavató, megnyitó és Gregor Bernadett koncert a Csengődi Falunapok első napján
Tanteremavató, megnyitó és Gregor Bernadett koncert a Csengődi Falunapok első napján
2024. október 4-én pénteken megkezdődtek a Csengődi Falunapok programjai. A két nap során színes programkavalkáddal készülnek a szervezők kicsiknek és...

A délelőtt a hagyományoknak megfelelően most is a gasztronómiáé volt. Több baráti társaság és cégek is főzték a bográcsokban az ízletesebbnél ízletesebb ételeket.
A programok délután egy órakor kezdődtek, mikor is a közel nyolcvan motoros felvonult Csengőd utcáin.

Sok motoros érkezett a szombati felvonulásra
-Hirdetés-

Őket követte a már évek óta a csengődi falunapok egyik kiemelt programjának számító lovas felvonulás. Most szerencsére az eső nem esett, így szép számmal érkeztek a környező településekről felvonulók, de jöttek messzebbről is, mint például Ágasegyházáról. A szüreti felvonulás vezetője és szervezője idén is Beke Zoltán volt. A díszes menet végighaladt a község utcáin. Több megálló színesítette a programot, ahol a helyiek mindenféle finomsággal vendégelték meg a felvonulókat.

Szabadság utcai vendéglátók

14 órakor a helyi nagycsoportos óvodások adtak elő a színpadon egy erre az alkalomra készített műsort. Felkészítő óvónőik: Budaváriné Gubán Mária, Hajdu Tiborné és Kuncz Tímea.

Óvodások műsora

Ezt követően a gyermekeknek kedveztek a szervezők, hiszen a színpadra lépett Cseke Szabolcs dalszerző vezetésével Tücsökszabi és Hangyabence vidám, hegedűs, gitáros, tündérdobos interaktív műsora. Délután fél négy körül a Dankó Pista Férfikórus lépett a színpadra. Ők minden évben megtisztelik a rendezvényt dalcsokrukkal. A kórus az Országos Nyugdíjas Ki Mit Tud döntőkön évek óta szerepel, ahonnan minden évben arany vagy kiemelt arany minősítéssel térnek haza. Meglepetésvendégként érkezett a kórussal Király Attila kórustag unokája, Molnár Ramóna, aki a közelmúltban nyerte meg a Magyarok Világszépe Szépségversenyt, és decemberben képviselheti hazánkat a Miss Intercontinental nemzetközi viadalán Egyiptomban.

Dankó Pista Férfi Kórus

A műsor végén Pájer Ildikó, a Csigaház Közhasznú Alapítvány elnöke egy, az alapítvány által most kiadott DVD-t adott át a Tóth Attila vezette kórusnak, mely a munkásságukból egy csokrot hivatott bemutatni.

Sok-sok lovas és kocsi érkezett a felvonulásra

Ezt követően a Csengődön már nem ismeretlen Dudás András harmonikaművész műsora következett a színpadon. Dudás András Tabányi Mihály világhírű harmonikaművész, majd Kovács Péter orgona- és harmonikaművész tanítványa volt. 2007-ben és 2008-ban megnyerte a Keszthelyen megrendezett országos harmonikaversenyt, valamint 2014-ben a Pakson rendezett Nemzetközi Harmonikaversenyen harmadik helyezést sikerült megszereznie, 2016-ban az egri Éter Fesztivál tehetségkutatóján a legjobb billentyűs minősítést ítélték neki. Továbbá a zene kapcsán számtalan kitüntetést kapott az utóbbi évek során.

Dudás András harmonika művész

Nagy sikerű koncertjét követően a nap sztárvendége, Delhusa Gjon lépett a színpadra, aki fél évszázada a pályán van már és számos kitüntetést és elismerést kapott ez idő alatt. Koncertjén természetesen elhangzott egyik legismertebb száma, a Nika se perimeno, vagy ahogyan még sokan ismerik: a Hozzám tartozol című dala.

Delhusa Gjon

Delhusa Gjon után az ABBA Sisters három hölgytagból álló formáció lépett a közönség elé, akik a legismertebb ABBA-dalokat hozta el Csengődre. Felcsendült a Dancing Queen, a Gimme Gimme, vagy éppen a Money Money Money. A formáció tagja: Fischer-Migaly Szilvia, Jármai Zsófia és Kiss Krisztina. Az ő fellépésüket is hosszas vastaps követte.

ABBA Sisters

Este nyolc óra után a bulié és a mulatozásé volt a főszerep. Ehhez a talpalávalót Kiss Máté és Wiesz Ottó biztosította, valamint DJ Attila retró diszkóval szórakoztatta a közönséget a ’90-es és 2000-es évek legnagyobb slágereivel.

Kiss Máté és Wiesz Ottó

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (301 db kép)
MEGOSZTÁS