A vármegyei I. osztályú férfi kézilabda bajnokságban szereplő Kiskőrösi KSE gárdája jól kezdte az új bajnoki szezont. Az együttes a 6 csapatos bajnokságban az eddig lejátszott két mérkőzését megnyerte, a legutóbbi találkozóján pedig 21 gólos győzelmet aratott.

-Hirdetés-

A kiskőrösi fiúk október 12-én hazai környezetben léptek pályára, amikor a tiszakécskei Balogh Tészta TVSE együttesét látták vendégük, akik ellen 40-19-re (22-13) nyertek: Petróczi-Kis – Barna 5, Városi 4, Kincses 2, Laki 5, Dózsa 4, Kiss Tóth 4. Csere: Judák (k), Döme, Geiger 4, Gucsi 1, Horváth N. 1, Németh A. 1, Pálinás 2, Ruskó 4, Szabó T. 3.

A találkozó elején felváltva estek a gólok és szoros volt az eredmény.

A kiskőrösiek fokozatosan lendültek játékba és a 11. percben már 11-7 volt az állás.
A hazaiaknak összeállt a védekezés, ami mögött Petróczi-Kis András és Judák Gergő személyében jó kapusteljesítmény is volt. A találkozó az első félidő végére már szinte eldőlt, miután 9 gólos előnnyel (22-13) vonulhatott pihenőre a kiskőrösi együttes. A szünet után sem álltak le a hazaiak, nagy iramot diktáltak, zártan védekeztek és a több lerohanásból szerzett gólnak köszönhetően 21 gólos győzelmet (40-19) arattak. A játék minden elemében nagy különbség volt a két csapat között és a kiskőrösiek ilyen nagy arányban is megérdemelten nyertek.

A bajnokságot két mérkőzés lejátszását követően vezeti a kiskőrösi együttes 4 ponttal.

Szabó Tamás – Kiskőrösi KSE játékosa:

-A csapat heti három mérkőzéssel tud készülni minden mérkőzésre és ezeken jó a játékosok részvétele. Az elvégzett munkát a mai mérkőzésen is lehetett látni, hogy erővel nagyon jól bírtuk végig a találkozót és a hosszú kispadunkról beszállók is hozzá tudtak tenni teljesítményükkel a nagy gólarányú győzelemhez. A mai mérkőzés is bebizonyította, hogy erős csapatunk van, de a nehezebb ellenfelek, mint a Kiskunhalas, a Kalocsa és a Kecskemét elleni mérkőzések még most fognak következni. Az állóképességünkkel nem volt baj, így gyorsan, lendületesen tudtunk kézilabdázni és több találatot is szereztünk lerohanásból. Azt beszéltük meg, hogy magabiztos első félidei vezetésünk után se vegyünk vissza lendületünkből, diktáljunk nagy iramot a találkozó végéig. Nagyon remélem, hogy lendületben tudunk maradni és céljaink között továbbra is az érmes helyek valamelyikének megszerzése szerepel.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (49 db kép)
MEGOSZTÁS