A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság 8. fordulójában a még nyeretlen Akasztó a jó formában lévő és újonc Soltot fogadta. A hazaiak annak tudatában léptek pályára, hogy szeretnék első győzelmüket megszerezni az idei szezonban, míg a vendégek szerették volna folytatni jó sorozatukat. A találkozót végül egy gól döntötte el.

-Hirdetés-

Az első játékrészben jobbára a mezőnyben folyt a játék. Helyzetek nem igen alakultak ki. Egy említésre méltó vendég lehetőséget lehetett feljegyezni. A 44. percben a vendégek részéről Kuti András találta el a jobb kapufát egy szabadrúgásból.

Akasztó FC

A második félidőben már azért több lehetősége is volt mindkét együttesnek. A 47. percben Szabó Zsolt baloldali szabadrúgását kellett Cseresnyésnek kiöklöznie. Az 51. percben Kuti került helyzetbe a vendégek részéről, azonban éles szögből nem tudta eltalálni a kaput. A labda a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. Az 59. percben szerezte meg a vezetést a Solt. A bal oldalon Pribék futott el, majd középre tett labdájára az ötösön belül érkezett Boldizsár Csaba és lőtt közelről a hazai hálóba 0-1. Érdekesség, hogy Boldizsár Csaba a nyáron éppen az Akasztóból igazolt át Soltra. A legnagyobb helyzetei az Akasztónak a 63. percben adódtak. Előbb Danó ívelt középre egy szabadrúgást, mely után Gémesi ugrott a legmagasabbra és fejelte kapura a labdát. A fejesét követően Cseresnyés bravúrral a felső lécre tolta azt, majd a kipattanó után Csányi elé került a játékszer, aki a felső lécre pörgette a lasztit. A 68. percben László Tamás ugrott ki két védő között. És már csak a hazai kapussal állt szemben, azonban Németh jól jött ki és hárítani tudott. A 79. percben Kuti ment el a jobb szélen, majd középre tette a labdát, ahol érkezett Pribék. A vendégek játékosa nagy helyzetben közelről nem találta el a kaput.

Solti FC

A találkozóról elmondható, hogy a hazaiak próbálták a Solt dolgát megnehezíteni, de végül nem sikerült nekik, míg a vendégek, ha nem is legjobb játékukkal, de egy találattal végül jobbnak bizonyultak. Így az Akasztó továbbra is az utolsó helyen áll, míg a Solt feljött a második helyre a tabellán.

AKASZTÓ FC – SOLTI FC 0-1

Akasztó FC: Németh – Danó, Gémesi, Csányi, Szabó N. (Máthé), Tóth, Márki, Vincze, Bajusz (Szabó Á.), Szrenkó, Szabó Zs. vezetőedző: Szrenkó István.

Solti FC: Cseresnyés – Fehér, Szalánczi, Paget, László, Boldizsár (Bíró), Szili, Kuti (Madár), Horváth, Pribék (Bartha), Nitsch (Kis), vezetőedző: Facskó József

Facskó József vezetőedző (Solti FC):

– Úgy érkeztünk ide Akasztóra, hogy tisztában voltunk azzal, hogy a hazai csapat nem kezdte jól a bajnokságot. Ennek ellenére a sok ismerős révén is tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Én erre fel is készítettem a csapatom, és ebben érzek is egy kis hiányérzetet, mert nem kellőképpen és határozottan álltunk ehhez a mérkőzéshez. Érzésem szerint a saját dolgunkat nehezítettük meg. Koncentrációhiányt éreztem a csapaton, és ez nem párosult kellő agresszivitással a labdaszerzéseknél. Utána ettől egy kicsit el is bizonytalanodtunk. Sok hibás döntésünk volt. Nehéz meccs volt. Úgy érzem egy öt perces perióduson kívül a találkozó többi részét mi irányítottuk. Az történt a pályán, amit mi szerettünk volna, de a támadó harmadban sok hibás döntést hoztunk. Legtöbbször lövés helyett passzt, passz helyett lövést vagy beadást választottunk. Ezek gyakorlatilag a támadó négyesből mindenkire jellemzőek voltak. Az a pozitívum és ezt mondtam is a csapatnak a mérkőzés után. Különösebb ünneplésre olyan módon nincs okunk, hogy azért többet szeretnénk magunktól, de annak örüljünk, hogy egy nem jó játékkal tudtunk meccset nyerni, és tovább gyarapítottuk azoknak a meccseknek a számát, amikor nem kaptunk gólt. Én ennek örülök, és ezt is hangsúlyoztam ki a bajnokság elején, hogy ha stabilak tudunk maradni hátul és kevés gólt kapunk, akkor tudunk majd építkezni. További sok sikert kívánok az Akasztónak. Biztos vagyok benne, hogy ki fognak jönni ebből a gödörből.

MEGOSZTÁS