A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett egy 23 éves férfit, aki a gyanú szerint még 2024. augusztus 9-én egy izsáki tanyán – előzetes szóváltást követően – bántalmazta 22 éves ismerősét. A román állampolgárságú fiatal olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen elhalálozott.

-Hirdetés-

A vármegyei nyomozók a Monori Rendőrkapitányságtól kapott információk alapján derítették fel a történteket. A gyanúsítottat két hete őrizetbe vették, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását. A bíróság – az ügyészi indítvány alapján – elrendelte a férfi letartóztatását.

Forrás: police.hu
Kiemelt kép: illusztráció

MEGOSZTÁS
Írta: vira