A HC Kiskőrös U16-os jégkorongcsapata a második tornáján is kitűnően szerepelt, ezúttal Kecskeméten, ahol a házigazdai szerepet is ellátta, mivel az épülő jégcsarnok miatt továbbra sem tudnak hazai pályán játszani. A fiúk két izgalmas mérkőzésen arattak győzelmet, bizonyítva, hogy egyre összeszedettebben és magabiztosabban lépnek jégre.
KESI – HC Kiskőrös 6-7
Az első mérkőzés egy kiélezett összecsapást hozott a KESI ellen, ahol végül sikerült 7-6-ra diadalmaskodni. A góloknál Judák Ádám triplázott, Fodor Béla is háromszor talált be, míg Nehéz Attila egy fontos gólt szerzett.
Szolnok Orcas HC – HC Kiskőrös 8-10
A második mérkőzés még gólgazdagabb volt, ahol 10-8-as győzelemmel zártunk a Szolnok ellen. A csapat remek támadójátékot mutatott: Nehéz Attila négy gólt szerzett, míg Judák Ádám és Szikszai Zente kétszer-kétszer volt eredményes, akárcsak Fodor Bálint.
Az edzők, Elekes Levente és Szekeres Tamás elégedetten értékelték a látottakat, külön kiemelve a csapat támadószellemét és küzdeni akarását.
Büszkék vagyunk a srácokra, és várjuk a következő megmérettetéseket.
Írta, képek: Kosóczky Nikolett, Jégkorong szakedző
Fotógaléria: