Szülő- Gyermek Festő Workshop
November 30-án került megrendezésre a Szülő- Gyermek Festő Workshop a 8-10 éves korosztályú gyermekek és szüleik részére Lázárné Herczeg Lívia vezetésével a Gyöngyház Kulturális Központban. Négy édesanya és gyermeke vett részt az eseményen. Önfeledten, némi izgalommal, de kíváncsian fogtak hozzá a közös alkotáshoz. Nagyon jó hangulatban, egymást motiválva, csodaszép képek születtek.
Advent 1. vasárnapján meggyújtottuk a HIT gyertyáját.
Soltvadkerten Sipos Ajtony Levente református lelkész gondolatai a valóságról szóltak. A szeretetlen, háborgó világ szeretet utáni éhségéről, utalva a megváltó Jézus születésére, ami megváltoztatta az emberiség életét. Pulger Beatrix nyolcadik osztályos tanuló egy Babits verssel kedveskedett, Kárász András alpolgármester pedig a hagyományok tiszteletéről, a kor emberének felelősségéről, a hit erejéről beszélt. A zenei szolgálatot Martin János díszpolgárunk és csapata szolgáltatta. Rigó Mihály, Nagy Zoltán és ifj. Martin János László zenéjükkel meghitté tették az estet. A tavaly indult hagyomány szerint idén is civil szervezetek vezetőit kérjük fel arra, hogy vigyék a lángot az adventi koszorúhoz. Ezen az alkalmon dr. Pethőné dr. Fodor Katalin, a Zongoragyöngyszemek Művészeti Csoport vezetőjét kértük fel a feladatra.
A gyönyörűen feldíszített Szeretetudvarban a Gyöngyház Művelődési Központ munkatársai forralt borral, forró teával, forró csokival várták a vendégeket.
Az esteken jótékonykodhatunk is, hiszen a Szeretetudvarban kihelyezett üvegekbe a Retro játszótér felújítására, korszerűsítésére adakozhat mindenki lehetősége, szándéka szerint.
Várunk szeretettel a további alkalmakra is mindenkit!
Oláh Imre grafikus ’Mosolygós arcok’ kiállítása
Oláh Imre grafikus ‘Mosolygós arcok’ című kiállításának megnyitóján vehettek részt az érdeklődők december 1-én, vasárnap 16 órakor a Gyöngyház Kulturális Központ Dísztermében. Az eseményen Hamar Anita köszöntötte a grafikust, kedves családját, a meghívott vendégeket és az érdeklődő közönséget. A kiállítás december hónapban a Gyöngyház Kulturális Központ nyitva tartási ideje alatt díjmentesen megtekinthető.
Szöveg, képek: Gyöngyház Kulturális Központ/ Vincze Anett
Fotógaléria: