Opera- és dalestre várta az érdeklődőket 2024. november 30-án, szombaton 17 órától a Kiskőrösi Baptista Gyülekezet. A jótékonysági koncerten összegyűlt adományokat a Bartimeus Kulturális Közhasznú Egyesület támogatására fordítja a gyülekezet, akik a vakok és gyengénlátók felé nyújtanak szolgálatot.
Az adventi időszakra készülődve családias és szeretetteljes légkörben fogadta a zenekedvelő közönséget 2024. november 30-án, szombaton 17 órától a Kiskőrösi Baptista Gyülekezet. A jelenlévőket elsőként Győri Gábor, a Kiskőrösi Baptista Gyülekezet lelkipásztora köszöntötte, majd egy közös imádságot követően kezdetét vette a jótékonysági koncert. Az esemény moderátora Vikorné Hajas Matild volt, aki bemutatta az est során fellépő neves előadóművészeket, valamint ismertette az elhangzó műveket.
Láng Dorottya Budapesten született, két év magánének tanulás után a Bécsi Zeneakadémiára nyert felvételt. A tanulmányai elvégzése előtt számos rangos énekversenyen elnyert díjak után felvették a bécsi Volksoper tagjának, ahol Cherubino szerepében debütált. 2015 és 2018 között a Hamburgi Operaház szólistájaként lépett fel, és többek között Rossini Hamupipőkéjeként lehetett hallani. Láng Dorottya az opera műfaja mellett koncerténekesként is Európa-szerte ismert.
Csővári Csilla Kiskőrösön nevelkedett. Zeneakadémiai tanulmányai befejeztével Erasmus ösztöndíjjal Berlinben tanult tovább. Első színpadi élményei a Kölni Operaházhoz fűzik, ahol már nagyobb operaszerepekben is kipróbálhatta magát. Németország, Dánia, Ausztria operaházaiban és koncerttermeiben lépett fel. Első helyezett és különdíjas volt a Les Symphonies d’Automne nemzetközi énekversenyen a franciaországi Maconban. 2014-ben a neves “Opern Welt” komolyzenei magazin, egy modern operaprodukcióban tett teljesítményéért az “Év énekese” címre jelölte. Szólistája volt a nürnbergi és a müncheni operának is. Az operaszerepek mellett több dalest programban énekelt. A Bartók Rádió rendszeres előadóművésze, előszeretettel kérik fel kortárs művek előadására. 2023 szeptembere óta a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola magánénektanára.
Balázs-Nagy Gabriella 24 éve tanít a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolában. 14 éves koráig növendéke, 19 éves korától már tanára az iskolának. 2016 óta igazgató-helyettesi feladatainak tesz eleget, mindemellett fontosnak tartja a tehetséggondozást, segíti és támogatja a fiatalok útkeresését. A közelmúltban 22 ország legjobbjai között Budapesten megrendezett Danubia Talents Nemzetközi Zenei Versenyen eredményesen vettek részt növendékei. Hajas Bence szóló kategóriában harmadik helyezést ért el, négykezes kategóriában szintén harmadik helyet ítélt oda szakmai zsűri Mester Máté és Hajas Bence zongorajátékáért.
Káli Gábor zongora és karmesteri tanulmányait a Budapesti Zeneakadémián végezte, majd a dirigensi képzést Berlinben folytatta. Több évet töltött el a Nürnbergi Operaházban, mint a ház első karmestere és zeneigazgató-helyettese. Nem mindennapi évadot zárt 2018 nyarán. Miután az év elején elnyerte a Honkongi Nemzetközi Karmesterverseny első díját és zenekari díját, augusztusban megnyerte a Salzburgi Fesztivál rangos karmesterversenyét is, így 2019-ben a Bécsi Rádiózenekar élén debütálhatott a világhírű Salzburgi Ünnepi Játékokon. Puccini előadásokat vezényelt a Müncheni Operaházban. Idén október 1-jétől kinevezték a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek zeneigazgatójává és ügyvezető igazgatójává.
A jótékonysági koncert során összegyűlt adományokat a Bartimeus Kulturális Közhasznú Egyesület támogatására fordítja a gyülekezet, akik a vakok és gyengénlátók felé nyújtanak szolgálatot.
Fotógaléria: