A kiskőrösi Bem József Általános Iskola 2.b osztályosai egy nemes kezdeményezésbe álltak bele, amely során az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványnak szerveztek gyűjtőakciót. Úgy gondolták a gyermekek és a pedagógusok, hogy készítenek egy gyűjtésről szóló kisfilmet is, amivel azoknak a gyermekeknek szerettek volna örömteli pillanatokat okozni, akik kórházban vannak és nem lehetnek otthon a családjukkal.
A kisfilm premier előtti bemutatója december 2-án volt a Bem iskolában, amelyre több támogató is eljött, de ott voltak a 2.b osztályosok, a film készítői, szereplői, valamint az intézmény vezetése is. A megjelenteket Tóth Laura Tünde köszöntötte, aki elmondta, hogy a Kék Doboz karácsonyi gyűjtőakció egy színező gyűjtésből indult, melyből városi szintű összefogás lett. Egy osztályfőnöki órán keresték a megfelelő alapítványt, akinek idén szeretnének örömet okozni és így esett a választásuk az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványra az egyik gyermek javaslatára. Az osztályfőnök Szigetiné Szabó Ilona vezetésével az ötlet után beszélgettek arról, hogy milyen helyzetben vannak az onkológiai, hematológiai osztályon ezek a gyerekek és itt már beindult a fantázia a szó pozitív értelmében. A Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő vezetője Huszty Dániel a fürdő szárnyai alá vette az ötletet és csatlakozott a közös gyűjtéshez a gyerekekkel. A gyűjtés közben az egyik diák javasolta, hogy mi lenne, ha forgatnának egy vicces videót is, amit ha megnéznek jó kedvük lesz tőle, ami többet jelentene minden ajándéknál vagy színezőnél.
Felkeresték Tóth Dánielt, aki már több videót készített az osztálynak és az iskolának, valamint ő a Buli a Bem Suli facebook oldal operatőre, hogy legyen segítségükre egy kisfilm forgatásában. Örömmel fogadta az ötletet és vállalta a kivitelezést, az osztály SZMK elnöke megírta a forgatókönyvet és vállalta a rendezői szerepet. Felkeresték a Kiskőrösi Rendőrkapitányságot is, akik örömmel vették hogy szerepeljenek a videóban vicces formában, ahol is leigazoltatják a Mikulást a lovashintón… Ahogy folyt az esemény áradat és beindult a forgatókönyv Lovas Annát is felkérték, hogy csodálatos díszleteit használhassák a videóban, így csatlakozott a Panka’s Photo Place is a forgatáshoz. A jelenetekhez a karácsonyi hangulatot adta hozzá Polereczki Roland Mayával és Zafírral, a lovakkal, valamint csodaszép hintójukkal. A Ferencvárosi Torna Clubtól is sikeresen megkapták az engedélyt és a támogatást, hogy a focisták közül Dibusz Dénes és Varga Barnabás a videó elején beleegyezésüket adják egy jelenethez. Az iskola részese lehetett októberben a Fradi Suli Programnak, így mindenképp szerették volna, ha valamilyen formában ők is csatlakoznak az ötlethez, hiszen az intézmény nagyon jó kapcsolatot ápol a fővárosi egyesülettel.
Egyeztettek az alapítvány vezetőjével Takácsné Stalter Judittal, aki örömmel fogadta, hogy a kiskőrösi rehabilitációs házban az év nagy részében itt „pihenő” családtagokra is gondoltak. Egy olyan szülőnek, aki heti 7 napban, 24 órában beteg gyermekét vigyázza nincs lehetősége nagyon saját magával foglalkoznia, ezért felkerestek olyan helyi vállalkozókat, akik ebben segítséget tudtak nyújtani:
-Kecskés György – gyógymasszőr utalvány masszázsra
-Patyi Anett – fodrászatra való utalvány
-Kálóczi Nóra – szolárium bérlet
-Szedmák Tamás – belépőjegyek a családok számára a János Vitéz Látogatóközpontba
-Zia Hajgyógyászat – utalványok
-Bim-Bam cukrászda – utalványok
A rehabilitációs ház felszereltségéhez és egy kis kényelmi extrához és színes programokhoz hozzájárultak:
-A Kőrös Táp Kft. madár etetőket és madár eleséget ajánlott fel, hogy a gyerekek gyönyörködhessenek a madarakban, amíg itt vendégeskednek.
-Az Elit Parfüméria hajgöndörítőt ,
-A Hufbau Áruház hajszárítót és hajvasalót,
-A Goods Market fertőtlenítő szereket,
-A Kőrös Bútor egy szabadon választott berendezési tárgyat ajánlott fel.
-Tóth Laura Tünde az általa szervezett gyermek programokra való csatlakozást biztosítja majd 2025-ben.
-Az Easy Learning nyelviskola szabadon választható kézműves foglalkozásra, táborra invitálja az itt pihenőket.
A nyáron itt táborozó beteg gyermekek önfeledt szórakozásához is érkeztek felajánlások:
-Maraton Sport bolt ajándék labdák.
-Elektro Favorit fülhallgatót adott.
-A Tündér Szolgálat Egyesület cicás, kutyás programokkal gazdagítja majd a gyerekek mindennapjait.
-Somogyi Szilvia e.v. üdítő italokkal és vízzel szeretné támogatni a táborozó gyerekeket.
A gyűjtőpontokért külön köszönet Csatlós Erzsébet vezető óvónőnek hogy az óvodák is besegítettek a színező gyűjtésbe. Köszönet Tamás Szilvia vezető óvónőnek, akire mindenben számíthatnak már második éve, az erdőtelki ovisoknak is jár a köszönet az egyik jelenetért, amivel hozzájárultak a kisfilm elkészítéséhez. A Bem iskola igazgatója Lasztovicza László az ötletet támogatta a kezdetektől a megvalósításig, akinek szintén meglepetést szerettek volna okozni bizonyos filmrészletekkel.
Mindenkinek köszönet ját, aki hozzáadott valamit az egész eseményhez. A gyerekek elégedettek voltak a végeredménnyel, és nagyon hálásak minden résztvevőnek, akik álmukat életre keltették. Talán a legnagyobb örömmel, és a legjobb részletek kitalálásával a 2.b-nek és a 4.c-nek lehet köszönetet mondani, mert ez a 16 kisdiák 3 hétre egy igazi filmes csapat részévé vált, akik forgatókönyvírókat megszégyenítő módon mesélték a stábnak mi lenne ha, itt ezt vagy azt csinálnánk!
A Bem iskola 2.b osztálya az adományokat egyrészt az onkológiai és hematológiai osztály betegei részére gyűjtötte, másrészt a kiskőrösi rehabilitációs ház és átmeneti lakói számára szerettek volna élményt ajándékozni. A gyerekek és a szülők annyira lelkesek voltak, hogy egy külön élménnyel is szerették volna meglepni az egyik idelátogató családot és egy közös pizzázásra meghívni őket majd az év során.
A videó IDE kattintva tekinthető meg.
Fotógaléria: