2025. december 8-án már a második adventi vasárnap jött el. Ez alkalomból újra gyertyagyújtással egybekötött műsort rendeztek Soltszentimrén a Közösségi Ház előtti téren. A remény vasárnapján is több programmal és meglepetéssel készültek a gyermekeknek és a felnőtteknek egyaránt.

-Hirdetés-

Az embereket most is este 16:30-ra várták a Közösségi Ház előtti térre, ahol Nagyné Jámbrik Ildikó óvodaigazgató mondott ünnepi beszédet. Majd Havris György plébánossal közösen meggyújtották a falu adventi koszorúján a remény gyertyáját.

Ezt követően elkezdődött a Mikulásvárás közösen a gyermekekkel. A helyi óvoda Maci csoportjának rövid műsora nyitotta a sort, majd mielőtt még a Télapó megérkezett volna, Molnár Orsi adott gyermekkoncertet a sok kis lurkóknak, melybe többször bevonta a gyermekeket és szüleiket is. Műsora végén pedig közösen énekelve várták a nagyszakállút, aki meg is érkezett egy szép fogaton.

Molnár Orsi

Természetesen nem érkezett üres kézzel a Télapó, aki még egy rövid történetet is felolvasott a gyermekeknek.

Megérkezett a Télapó egy fogaton

Ezután a jelenlévők újra megtekinthették a könyvtárban kiállított mézeskalácsfalut, és a helyiek a forralt bor és tea mellett, finom kemencében sült kenyérlángossal is készültek.

Volt egy kis hó is Molnár Orsi koncertje alatt

A soltszentimrei adventi esték programsorozat december 15-én vasárnap folytatódik.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (42 db kép)
MEGOSZTÁS