2024. december 7-én szombaton Akasztóra is megérkezett a Télapó. A gyermekeket és szüleiket a Faluházba várták 16 órára, ahol volt zenés mikulásváró, kézműves foglalkozás, arcfestés, jótékonysági vásár és a Faluház előtt forralt borozás, sültkolbásszal.

-Hirdetés-

16 órakor Csehi Zoltánné a Faluház igazgatója köszöntötte a szép számmal megjelent gyermekeket és az ő kísérőiket. Örömét fejezte ki, hogy újra ilyen sokan megtisztelték jelenlétükkel az adventi programsorozatuk második szombatjára szervezett eseményüket.

Viki Manó meggyújtja a második gyertyát

Ezt követően Viki Manó meggyújtotta az adventi koszorún a második gyertyát, majd a manó közös énekléssel tette szebbé a programot, mely közben a Télapó is befutott a Faluház nagytermébe a gyermekek legnagyobb örömére. Sokan verssel is készültek, melyet a Mikulás előtt el is mondtak. Természetes a jutalom most sem maradt el. A Télapó távozása előtt minden gyermeket megajándékozott egy kis édességgel. A programok ezután is folytatódtak. Kézműves foglalkozással és arcfestéssel is várták a gyerkőcöket.

Sokan verssel is készültek a Télapónak

Közben az Akasztói Fürge Ujjak Kézimunkakör tagjai saját készítésű ajándéktárgyait kínálták a jelenlévőknek, mely egyben egy jótékonysági vásár is volt, hiszen a bevételt a csoport a község új betlehemének készítésre fordítja.

Fürge Ujjak Kézimunkakör kézműves vásárral készült

A Faluház előtt pedig a már évek óta hagyománynak számító forralt borozás is kezdetét vette. Idén is, mint minden évben, ezt a programot az Akasztói Önkéntes Tűzoltó Egyesület szervezte. Ők készültek forralt borral, teával, sült kolbásszal, sült krumplival, illetve tombolával is.

Az Akasztói Önkéntes Tűzoltó Egyesült tagjai forralt borral is várták az embereket

A jelenlévőknek csak az erre az alkalomra készített poharat kellett megvenni, és ezután már lehetett is fogyasztani a forralt bort vagy a teát. A bevétellel így támogatták a jelenlévők az Akasztói Önkéntes Tűzoltó Egyesületet.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (51 db kép)
MEGOSZTÁS