2024. december 11-én a kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola rendezésében egy meghitt karácsonyi koncertre került sor a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Az esemény címe: „Karácsonyra hangolunk”, amely a közelgő ünnepi időszak hangulatát hivatott megteremteni.
A műsort Katona Imre, Andriska Máté, Vikor Mátyás, Boldoczki Róbert és Vikorné Hajas Matild előadásával kezdték, akik az „O Holy Night” című darabbal nyitották meg az estet. Ezt követően Markóné Csányi Gabriella, az iskola igazgatónője lépett a színpadra, hogy ünnepi beszédet mondjon és hivatalosan is megnyissa az eseményt. Egy adventi idézettel kezdte mondandóját:
„Advent napján kicsit megáll az élet,
az idő lassul és a lélek magába száll,
egy percre megérti az ember a létet –
ki eltévedt, az ma visszatalál”
(Szöllősi Bernadett)
Hangsúlyozta, hogy a műsort minden korosztály számára, a lehető legtöbb zenei stílust felölelve állították össze. Az ünnep közeledtével a gyermekek nagy örömmel, mosollyal és lelkesedéssel készültek, hogy felejthetetlen élményt nyújtsanak a közönségnek.
A műsor változatos darabokat tartalmazott. Vikor Noémi, Timár Eszter és Decsi Viola a „Francia karácsonyi dal: Csillagfényes csöndes éjjel” című számot adták elő, míg Mauro Giuliani “Andantino” és Beethoven „Allemande” műveit Szekeres Bálint és Pivarcsi Gergő tolmácsolásában hallhatta a közönség. Kecskés Kira, Turán Róza, Csipak Zóra és Pelsőci Ákos részvételével ismert karácsonyi dallamok csendültek fel, mint az “Ó, jertek zengjünk éneket” és a „Csak jászolágy várta”.
Színpadra lépett Lengyen Hanna, Polereczki Noémi és Vári Anita is, akik a jól ismert Mennyből az angyal és Jingle Bells dallamait idézték fel. További dallamok szólalhattak meg Katona Evódia, Katona Johanna és Katona Lídia testvéreknek köszönhetően, akik azt is megmutatták ezzel, hogy a zene szeretete hogyan hozza össze a családot.
Városi Mirjam éneke a vonós kamara zenei aláfestése alatt, valamint a kis zenekar tovább emelték az est meghittségét, de a zeneiskola tanárai is színpadra álltak, akiket a fuvolazenekar követett.
Az est további különlegessége volt Suba Marcell feldolgozásában a „Diótörő” részlet és az Omega „Gyöngyhajú lány”, illetve Frank Sinatra „My Way” című klasszikusa. A Fúvós Együttes valamint az Ütő Kamarazenekar izgalmas és színes zenei palettával gazdagították a programot. A záró akkordok a „Csendes éj” című megható előadásban csendültek fel a Kamara zenekar jóvoltából.
Az estet Sáfár Andrea tanárnő által vezetett konferálás színesítette, míg a díszletért és a virágokért László Boglárka Tímeának és Ba Irénkének mondtak köszönetet, továbbá Szentgyörgyi Erika grafikatanárnak, aki a színpadon világító életnagyságú szarvas dekorációt készítette.
Az összefogás és a sokrétű felkészülés eredményeként egy felejthetetlen este valósult meg, amelyen a résztvevők együtt hangolódtak a közelgő ünnepekre.
Fotógaléria:
