A vármegyei I. osztályban szereplő Soltvadkerti TE Soltút labdarúgó csapatának edzője és egyben játékosa már több tornán is szerepelt a Magyar Socca Válogatott tagjaként. Legutóbb a november 29-én elkezdődött V. Socca Világbajnokságon lépett pályára a nemzeti csapatban, amely tornának Omán adott otthont.

Az Ománban töltött napokról Huszty Dániel elmondta, hogy a magyar válogatott keretét olyan játékosok alkották, akik a különböző teremtornákon felkeltették az edzők figyelmét. Őt is egy ilyen teremtorna után keresték meg, hogy vegyen részt a válogatott budapesti edzésein, ami után bemutatkozhatott a nemzeti csapatban.

-Hirdetés-

Kiemelte, hogy a magyar válogatottban az ománi VB-n olyan labdarúgók szerepeltek, akik nem profik, de rendszeresen edzenek és valamilyen csapatban játszanak. Az ellenfeleik között azonban több olyan labdarúgó is volt, akik profi ligákban lépnek pályára, így nagy kihívás volt jó eredményeket elérniük. A kispályás világbajnokság során műfüves játéktéren fociztak 4×2 méteres kapukra.

Megemlítette, hogy miközben a világbajnokságot megnyerő omániak játékosai a sikerükért magyar pénznembe átszámítva mintegy 4 millió forintot kaptak és a többi csapat is komoly összegekért játszott, a magyar játékosok számára a szállás, az utazás, az egyéb háttér volt biztosítva, de pénzjutalmat nem kaptak.
A magyar soccaválogatott főhadiszállásaként tíz napon keresztül a Centara Muscat Hotel szolgált a világbajnokság ideje alatt, ahol kifogástalan vendégszeretet és kiszolgálás fogadta a csapatot nap, mint nap.

A sorsolás után kiderült, hogy Horvátországgal, Dél-Afrikával, Tunéziával és Argentínával kerültek egy csoportba, amelyből az első kettő jutott tovább a legjobb 16 közé, ahol már egyenes kieséses formában folytak a küzdelmek.

Az első mérkőzésüket Horvátország ellen játszották, akikkel szemben 2-2-re végeztek nagyon izgalmas csatában. A következő találkozó nem mindennapi körülmények között ért véget. A Tunéziaiak ellen 4-4-es állásnál, a mérkőzés végéhez közeledve, az ellenfél váratlanul levonult a pályáról, így a találkozó félbeszakadt. Hosszú várakozást követően született meg a döntés, hogy Tunéziát -1 ponttal büntetik, de a végeredmény maradt a döntetlen. A harmadik összecsapás alkalmával nagy bravúrt végrehajtva nyertek 4-2-re Dél-Afrika ellen úgy, hogy Bánfalvi Balázs korai piros lapja után közel harminc percet voltak kénytelenek emberhátrányban játszani.

Az utolsó fordulóban az volt a tét, hogy ha nyernek Argentína ellen, akkor továbbjutnak második helyen a csoportból. A csapat kiváló teljesítményt nyújtva nyert 6-0-ra Argentína ellen és így Horvátország mögött végezve továbbjutottak a legjobb 16 csapat közé.

Kapcsolódó cikk
A győzelem felé menetel a soltvadkerti Huszty Dániel által vezetett magyar soccaválogatott a világbajnokságon
A győzelem felé menetel a soltvadkerti Huszty Dániel által vezetett magyar soccaválogatott a világbajnokságon
Csak győzelemmel juthatott tovább a csoportjából a magyar soccaválogatott az Ománban zajló világbajnokságon, Roni Ribeiro Da Silva együttese Argentína ellen...

A nyolcaddöntőben a házigazda omániak voltak az ellenfelek, amely mérkőzésről úgy fogalmazott Huszty Dániel, hogy megvolt a játékvezetők részéről a vendéglátók „hétszele”. A csapat Szabó Donát góljával vezetett, melyet a második félidőben az omániak kiegyenlítettek és a találkozó vége előtt lőtték a hazaiak mintegy két perccel a 2-1-es győzelmüket jelentő találatot. Fontos megjegyezni, hogy nagyon közel volt a bravúrhoz a magyar válogatott és döntetlen esetén kapura vezetéssel dőlt volna el a továbbjutás sorsa.

Később Omán győzelmével ért véget az V. Socca Világbajnokság, miután a torna fináléjában rávezetésekkel legyőzték a címvédő Kazahsztán együttesét, míg a bronzmérkőzésen Horvátország győzött Románia ellen.

A magyar csapat így a legjobb 16 között kiesve két győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel zárja az idei VB-t. A magyar válogatott a tornáról egy dubaji átszállással érkezett haza Budapestre. Hatalmas élménynek nevezte Huszty Dániel a világbajnokságon való részvételt és úgy fogalmazott, hogy kicsit csalódott, mert nagyon közel voltak a világbajnok omániak elleni bravúrhoz. Megemlítette, hogy ameddig számítanak rá és egészsége engedi, addig szeretne a továbbiakban is a Magyar Socca Válogatottban pályára lépni.

Fotók: https://www.facebook.com/soccahungary

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (16 db kép)
MEGOSZTÁS