Dr. Örmény Petra személyében fiatal, ambiciózus fogorvos kezdte meg rendelését a Kiskőrös 3. számú felnőtt fogorvosi körzetben. Ezzel a fogorvosi ellátás teljes lefedettségűvé vált a város három felnőtt és két gyermekorvosi körzetében.

-Hirdetés-

Az új fogorvos munkába állását Domonyi László polgármester a képviselő-testületi ülésen jelentette be, egyben elégedett pácienseket, itteni életéhez sok sikert kívánt a fiatal szakembernek.

Kapcsolódó cikk
Két új orvos érkezik Kiskőrösre
Két új orvos érkezik Kiskőrösre
Kiskőrös Város Önkormányzata kiemelt feladatának tekinti a lakosság magas szintű egészségügyi ellátását, ezért hatásköre és lehetőségei szerint mindent megtesz annak...
Dr. Örmény Petrával életútjáról és szakmai célkitűzéseiről készített interjút a Kiskőrösi hírek, amit változtatás nélkül közlünk.

Közel egy hónapja állt munkába, szakmai életútjának kibontakozása igazából most kezdődött. Mi kell ahhoz, hogy valakiből fogorvos, pontosabban kiskőrösi fogorvos legyen?

Anyukám részéről Kiskőrösről származom, apukámat tekintve pedig bajai vagyok. Mindig is itt, Kiskőrösön terveztem élni, dolgozni, családot alapítani. Amióta eszemet tudom, orvos szerettem volna lenni, az egészségügyi pálya érdekelt, az vonzott. Gyerekként még az állatorvosira készültem, de a kiskőrösi gimnáziumi évek alatt már az általános orvosi kar és a fogorvosi kar között hezitáltam. Végül a fogorvosi pályát választottam, mely elhatározásomat a mai napig a legjobb döntésemnek tartok. A gimnáziumot Kiskőrösön végeztem, innen tanultam tovább a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán, ahol a diplomámat az idén szereztem meg. Az egyetem gyakorlatorientált képzésének köszönhetően már az egyetemi évek alatt sok és széleskörű szakmai tapasztalatot szerezhettem, mely tudásom a Dr. Mina Anikó doktornőnél töltött gyakorlati idő alatt még inkább kiteljesedett. Domonyi László polgármester úrral már tavaly megállapodtunk: ha végzek, Kiskőrösön helyezkedem el, lokálpatrióta gondolkodásomból adódóan is a városban vállalok el egy felnőtt fogorvosi körzetet.

E szerint mondhatjuk, hogy eddigi pályafutása legjobb évét zárja az idén?

Eddig ebbe így nem gondoltam bele, de annyiban mindenképp igaz, hogy a fogorvosi pályát nagyon szeretem, az orvosi hivatásomnak a kiteljesedéséhez az alapokat az idei évben tettem le. Minden nap örömmel, várakozásokkal teli érzésekkel indulok a rendelőbe, hiszen a számos orvosi szakterületnek azon egyik legszebb, ha nem a legszebb szegmensét képviselem, amely az emberek életminőségén rövid idő alatt, látványosan képes javítani. Fő célom, ha úgy tetszik, orvosi hitvallásom, hogy mind funkcióban, mind esztétikailag a legjobb ellátást nyújtsam a pácienseimnek – fájdalommentesen.

Dr. Örmény Petra

A betegek visszajelzései szerint Ön egy nyitott, kedves, türelmes, precíz fogorvos, bizalmat ébresztő, nyugalmat árasztó személyiség. Ezt a fogadtatást miként értékeli?

Örömmel tölt el, hogy egyre többen, mások tapasztalataira is hagyatkozva fordulnak hozzám bizalommal. A pácienseknek igyekszem a nyugodt környezetet megteremteni; kommunikálni velük, tájékoztatni őket, hogy mi várható, mi fog történni. Jó megjelenésünket, ápoltságunkat nagymértékben meghatározzák és befolyásolják a fogaink. Napjainkban az egészséges fogazat már csak azért is egyre inkább előtérbe kerül, mert amellett hogy fiatalos, ápolt külsőt kölcsönöz, még az önelfogadásunkat, önbizalmunkat is erősíti. Már az egyetem alatt részt vettem egy esztétikai fogászati versenyen. A szegedi forduló első, valamint az országos forduló első helyezése után az olaszországi nemzetközi megmérettetésen az ötödik helyezést értem el. A továbbiakban a már megszerzett tudásom ezen a téren is szeretném fejleszteni, a legújabb szakmai eljárásokat, protokollokat átvéve kiteljesíteni.

Doktornő milyen munkarend szerint dolgozik?

A körzeti rendelés a Kiskőrös Árpád utca 8. szám alatti rendelőben minden nap reggel 8 órakor kezdődik. Hétfőn, kedden, csütörtökön 14:00-ig, szerdán 16:00-ig, pénteken 12:00 óráig tart. Az asszisztensem egy kedves, több éves tapasztalattal rendelkező hölgy, aki gördülékeny munkavégzésem a betegek iránti nagy empátiával segíti. Időpontért, információért, valamint a magánellátás lehetőségéről is a 06-20-5345200 telefonszámon lehet érdeklődni.

Azért nyugtasson meg, hogy a pihenésre is jut ideje…

Gyermekkorom óta nagyon közel állnak hozzám az állatok, civilként az állatmentésben is részt veszek. Szeretek túrázni, olvasni, ezek mellett a filmek világában is szívesen elmerülök. Miután a hivatásom egyben a hobbim, a számos szakmai fórumon való tájékozódást, kitekintést is ebbe a körbe sorolom.

 

Szöveg: Kiskőrösi hírek • IX. évfolyam 12. szám • 2024. december
Fotók: Dr. Örmény Petra magán 

MEGOSZTÁS
Írta: vira