A vármegyei I. osztályban szereplő Kiskőrösi LC labdarúgó csapata január 14-én kezdte meg téli felkészülését. A hathetes téli alapozó időszakban a tervek szerint a heti három edzés mellett minden héten egy felkészülési találkozót is játszanak majd.

A csapat edzője Márton Zsolt elmondta, hogy az együttes tagjai közül többen játszottak különböző teremtornákon, melyeken senki nem sérült meg, így a keret összes játékosa el tudta kezdeni a közös munkát. Az őszi szezonban sérült játékosok közül teljes értékű munkát tud már végezni a kapus Pszota Csongor, Budai Áron, valamint Gyenizse Bence is. A keretből Salami Eugene térdproblémákkal bajlódik, de edz a csapattal, de sajnos Vén Balázs az egyik gyakorláson bokarándulást szenvedett, azonban remélhetőleg nem fog majd hosszabb időt kihagyni. A játékoskeretben komolyabb változás nem történt, mindössze Mijailovic Zalánra nem számíthat, aki visszatért Szerbiába és majd ott folytatja a pályafutását. A játékoskeret többi tagja maradt a csapatnál, melyhez erősítésként tárgyalnak néhány labdarúgóval, de nevekről nem tudott nyilatkozni.

Az együttes január 18-án lejátszotta első felkészülési mérkőzését is, amikor hazai környezetben fogadták a szintén vármegyei I. osztályú Harta SE gárdáját.

Kiskőrösi LC-Harta SE 1-2 (1-1)

A Kiskőrösi LC csapata

Kiskőrösi LC: Tóth Z. – Patai, Barkóczi, Csáki, Pekker, Vajda, Albert, Budai, Lajkó, Szedmák, Dulai.
Csere: Pszota, Pecnyik, Lengyel, Karf, Torgyik, Szabó D.

A Harta SE csapata

Harta SE: Szűcs K. – Mihály, Puskás, Zsákovics, Gugyela, Németh T., Nagy M., Ivacs, Csehi, Dunai, Csizmadia.
Csere: Vizi, Csomor.

A találkozót a hideg időjárási viszonyok között jeges, havas pályán játszották le, így a találkozó során a külső körülményekkel is meg kellett küzdeniük. Azonban egy jóiramú, sportszerű mérkőzést játszottak egymás ellen.

A mérkőzés elején a kiskőrösi Dulai Máté előtt adódott két nagyobb helyzet is, de azokat nem tudta gólra váltani. A 13. percben egy szépen kijátszott kiskőrösi akció végén Szedmák Roland lépett ki középen egyedül és első lövését még bravúrral védte a hartaiak kapusa, de a kipattanó labdát már csak az üres kapuba kellett begurítania, amivel megszerezte a vezetést a hazaiak számára (1-0). Az első játékrészben még a kiskőrösi Albert Áronnak volt nagy gólhelyzete, de nem tudta azt értékesíteni. A 42. percben a hartai Dunai Rudolf vehette át tisztán a labdát a büntetőterületen belül és magabiztosan lőtte a labdát a kapu jobb alsó sarkába (1-1).

A második félidő elején a kiskőrösi Torgyik Máté adta be a labdát jobb oldalról, ami után Karf Alex fejesét védte a hartaiak kapusa. Nem sokkal később a kiskőrösi Lengyel Dominik vezethette egyedül a kapusra a labdát, de nem tudott élni a nagy gólszerzési lehetőséggel, mert lövése után a jobb oldali kapufa mellett hagyta el a játékteret a labda. A 69. percben a hartaiak támadtak, amikor egy kapu előtti kavarodás során Csizmadia lövését blokkolták veszélyes helyzetben a kiskőrösi védők. A 72. percben a kiskőrösi Barkóczi Ádám adta haza a labdát Tóth Zoltánnak, de a hazai hálóőr passza elakadt az előtte álló hartai Dunai Rudolfban, aki tiszta helyzetből megszerezte a vendégek 2-1-es győzelmét jelentő találatot.

Márton Zsolt – Kiskőrösi LC edzője:

-Úgy gondolom, hogy jól szolgálta a csapat felkészülését ez a találkozó, mert egy edzésnél mindenképpen hasznosabb volt. Jóiramú találkozót játszottunk, amely során volt több nagy gólszerzési lehetőségünk is, de nem voltunk elég pontosak a befejezéseknél. Nagyon sajnálom, hogy egy elkerülhető góllal kaptunk ki a mai napon. A jeges, havas pályán nem voltak a legjobb körülmények a játékhoz, de a labdarúgók vigyáztak egymásra és az a legfontosabb, hogy sérülés nem történt. A csapat a továbbiakban még játszik edzőmérkőzést a február 22-én kezdődő bajnoki rajtig a kalocsaiakkal, az akasztóaikkal, a kiskunfélegyháziakkal és a kaskanytúiakkal.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (13 db kép)
MEGOSZTÁS