A kiskőrösi „Őszpofik” Állatmenedék Alapítvány 2021-ben jött létre, célja az állat – és környezetvédelem, továbbá az ismeretterjesztés a felelős állattartás témakörében. Tevékenységükről, terveikről Gubik Ibolya, az alapítvány elnöke számolt be hírportálunknak.
– Kiknek nyújt segítséget az alapítvány?
– Az alapítvány hiánypótló, speciális feladatot lát el az állatvédelmen belül. A gazdásodásra már esélyteleneknek, az idős, beteg vagy fogyatékkal élő állatoknak, elsősorban kutyáknak nyújt otthont, biztonságot életük végső szakaszában. A bekerülő kutyák itt élik le hátralévő idejüket, heteket, hónapokat, éveket, kinek mennyi adatik. Ez idő alatt a lehetőségek függvényében megkapják koruknak, állapotuknak megfelelő ellátást minden szempontból, ami sokszor teljesíthetetlennek tűnik. Azt tudni kell, hogy a koruk, állapotuk miatt a kutyák többsége folyamatos orvosi kezelés, gyógyszerezés alatt áll, a vitaminok, táplálékkiegészítők valamint speciális állateledel számukra az életet jelentik, ez pedig nagy anyagi terhet ró az alapítványra.
– Milyen kihívásokkal kell a mindennapokban szembenézzenek? Hogyan biztosítják a kutyák ellátását, élelmezését és orvosi kezelését?
– Vidéki, mini, viszonylag új, szinte ismeretlen szervezetként nagyon kicsi a támogatottságunk, ezért az anyagi gondok állandósulnak. Adományokból tudom csak biztosítani a kutyák élelmezését, orvosi ellátását. Nagyon hálás vagyok a kedves állatbarátoknak akik eddig is támogatták munkámat, akik szintén fontosnak érzik ezeknek az állatoknak az életét és szándékuk/ lehetőségük szerint adományaikkal segítik az élelmezésüket, egészségügyi ellátásukat, csak velük együtt tudom ellátni a kisöregeket.
– Milyen különbségek vannak a nagytestű és a kisebb kutyák elhelyezése között? Miben más, mint egy menhely?
– A nagytestű kutyusok elhelyezése kennelekben történik, a kisebbek fűtött kutyaszobákban laknak. A kert nagysága biztosítja számukra a megfelelő mozgási lehetőséget, családias környezetet. Igyekszem otthont teremteni számukra, családi kutyaként élnek, nem menhelyi körülmények között.
– Állatmentésben is részt vesz az alapítvány? Miben tud segíteni a lakosoknak?
– Az alapítvány jellege miatt és a korlátozott hely következtében a mentésekben sajnos nem tudok részt vállalni, nem tudok jelenleg több állatot befogadni. Ezt ellensúlyozandó aktívan részt veszek a talált/elveszett állatok gazdához visszajuttatásában. Kérem a lakosságot ez ügyben keressenek bátran. Igyekszem segíteni az örökbe fogadni szándékozóknak is a látókörömben lévő gazdit kereső kutyusok ajánlásával.
– Hogyan segítik a látogatók érzékenyítését és a felelős állattartás népszerűsítését a szervezetnél?
– Az állatok ellátásán túl kiemelten fontosnak tartom a szemléletformálást, az érzékenyítést a felelős állattartás témakörében. Ennek érdekében rendszeresen fogadok ovis csoportokat, iskolai osztályokat, pszichológusokat klienseikkel, családokat, munkahelyi közösségeket.
Nézetem szerint rendkívül fontos, hogy a kutyusok élőhelyén fogadjak látogatókat /annak ellenére, hogy szerény körülmények között élünk/ egyrészt azért, hogy ne a tanteremben töltött időt növeljük a gyerekek számára az ismeretterjesztés ideje alatt, hanem addig is mozognak, friss levegőn vannak, amíg eljönnek a menedékbe, illetve itt is a szabadban foglalkozhatnak, játszhatnak a kutyusokkal.
Így reális képet kapnak arról, hogyan élnek, milyen elhelyezést, gondoskodást igényelnek. Azt gondolom, hogy elengedhetetlen megmutatni, hogy milyenné is lesz majd 12-15 év múlva az a pici kutyus, akit most annyira szeretne a gyermek, hogy majd idős, lehet morcos is lesz, rengeteg türelmet igényel és a költségek is nőnek. Itt a valóságot látják, nem egy „rózsaszín ködben lévő”, minden szempontból tökéletes kutyust.
Remélem ezzel is tudok segíteni a felelős döntés meghozatalában és nem okoz majd csalódást a családba kerülő kedvenc, ha nem felel meg az irreális álmoknak.
A gyerekek számára is fontos tudni, mennyire különbözőek a gondozásomban lévő kutyák is, nem mind „cuki”, nem mind simogatható a látogatók számára, hiszen a többségük súlyosan traumatizált, súlyos bántalmazást szenvedtek el, tiszteletben tartjuk a határaikat, ezzel együtt szeretjük őket.
– Milyen ellátást kapnak a kutyák az alapítványnál?
– Nagyon fontos hangsúlyozni hogy az idős kutyák másfajta gondoskodást kell kapjanak, mint aktív korukban. Változtatni szükséges az élelmezésükben, vitaminokat, gyógyszereket kell kapniuk és sokszor az elhelyezésük is nagyobb körültekintést igényel. A fogyatékkal élő kutyákkal való gondos bánásmód jó lehetőség arra irányítani a figyelmet, hogy fogyatékkal élő vagy bármiben különböző embertársainkkal is legyünk segítőkészek, figyelmesek, elfogadók.
Természetesen vannak kutyusok a menedékben, akik szintén nem fiatalok már, de még aktívak, fizikai és mentális állapotuk lehetővé teszi, hogy a látogatások alakalmával „asszisztáljanak”, és ők boldogan tesznek eleget eme kötelességüknek gyermekek és felnőttek örömére.
– Milyen fejlesztésekre lenne szükség a hatékonyabb működés érdekében?
– Az állatok ellátásán túl szükséges lenne fejlesztéseket is foganatosítani a közeljövőben. Mint említettem jelenleg nagyon szerények a lehetőségeink, ezért a terveim között szerepel a látogatók fogadásának, itt tartózkodásának körülményein javítani, kényelmesebbé, kulturáltabbá tenni, ami lehetővé tenne hosszabb itt tartózkodást, ezáltal nagyobb tapasztalati ismeret átadását.
A kutyák korát, állapotát figyelembe véve elengedhetetlen a fűthető helyek számának növelése, ugyanis egy súlyosan beteg kutyát meleg helyen, fokozott higiéniai körülmények között kell elhelyezni akkor is, ha addig kint élt. Ennek érdekében legalább 1 db szigetelt iroda/lakókonténer vásárlása volna szükséges.
– Ezeket a fejlesztési terveket milyen anyagi forrásból tudnák megvalósítani?
– Ezeknek a fejlesztéseknek jelenleg komoly pénzügyi akadálya van, az alapítvány nem rendelkezik az ehhez szükséges anyagi háttérrel. Az eddigi beruházások /kennelek, kutyaszobák/ nem alapítványi, hanem saját, privát finanszírozású, sajnos a továbbiakat már nem tudom biztosítani.
Aki egyetért velem abban, hogy ezek a kutyusok megérdemlik az életet, a megfelelő ellátást, a körülményeik javítását és velem együtt fontosnak érzi, hogy az alapítványhoz látogató ovisok, iskolások, felnőttek kulturált, biztonságos környezetben tölthessenek időt, kérem támogatásával segítse a célok megvalósítását.
– Milyen formában lehet támogatni az alapítvány működését, fejlesztéseit?
- Adó 1% felajánlással: adószám: 19309730-1-03
- Bankszámlánkra utalással: 10102543-76502400-01005002
- Pénztárunkba történő befizetéssel az alapítvány székhelyén
- MOHU REpontokon a palackok visszaváltásának árával
- Állateledellel, vitaminokkal…. /konzerv, aprószemű táp….
Tisztelettel kérem a kisebb,/nagyobb cégek vezetőit is, hogy lehetőségükhöz mérten segítsék adományaikkal a fenti célok megvalósítását.
– Milyen pozitív hatásai lehetnek még a gyermekek felelős állattartásra való nevelésének?
– A most felnövő gyerekek a jövő állattartói, és ha az állatokkal felelősen bánnak, érző lényként tekintenek rájuk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy embertársaikkal is empatikusak, segítőkészek lesznek.
Köszönöm szépen mindenkinek aki már eddig is támogatta „Őszpofikat”, és köszönöm azoknak is, akik ezután lesznek segítségünkre. Hálásan köszönöm a pedagógusoknak, pszichológusoknak, szülőknek, hogy az állatok szeretetére, tiszteletére nevelik a gyerekeket és megtiszteltek bizalmukkal, ellátogattak hozzánk. A továbbiakban is mindenkit várok szeretettel.
Képek: Gubik Ibolya
Fotógaléria:
