Mezei Zoé, a 14 éves izsáki diáklány, immár második alkalommal nyerte el a Fejér vármegyei „Jó tanuló – Jó sportoló” díjat, amelyet a Fejér Megyei Diáksport Szövetség osztott ki decemberben, Székesfehérváron, a Városháza Dísztermében. A rangos elismerést 25 diák vehette át, köztük Zoé, akinek története nemcsak tanulmányi és sporteredményei miatt példaértékű, hanem kitartása és elhivatottsága miatt is.

Zoé az általános iskolás évei alatt végig kitűnő tanuló volt. Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskolában eltöltött hat év után a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskolában fejezte be a 7. és 8. osztályt, miután 12 évesen felvételt nyert a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiára (DKKA). Az akadémiára való bejutás nem csupán tehetségét, hanem elhivatottságát is bizonyította, hiszen a sport iránti szeretete miatt nagyon fiatalon kollégiumba költözött, és új iskolai környezetben kellett helytállnia.

Zoé kézilabdázói pályafutását a KIKI SKFT csapatában kezdte Izsákon, ahol kiemelkedő játékosi teljesítményével tűnt ki. A „Jó tanuló – Jó sportoló” díj odaítélésének feltétele a kiváló tanulmányi eredmények mellett a kimagasló sportteljesítmény volt, amely Zoé esetében páratlan egyensúlyt mutat. Az akadémián töltött alig 2 éve alatt számos országos sikerben is része volt már: csapatával bejutott a 7. osztályos kézilabda Diákolimpia országos döntőjébe, majd 8. osztályban a strandkézilabda Diákolimpián ezüstérmet szerzett.

Kép: Diákolimpia országos döntője Alsóörs – Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia – DKKA – Mezei Zoé alsó sor balról

Zoé tehetségét nem csak helyi és megyei szinten ismerték el, így meghívást kapott a magyar serdülő kézilabda-válogatott kiválasztó edzőtáborába. Kitartása és elhivatottsága sokak számára jelent inspiráló példát.

MEGOSZTÁS