A Kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI Bált hagyományteremtő célzattal rendezték meg február 8-án a Hotel Vinumban. Az eseményre mintegy 80 zenészbarát gyűlt össze, hogy jó hangulatban töltsenek el közösen egy estét.
A programról a Kiskőrösi Szólam Alapfokú Művészeti Iskola vezetője Markóné Csányi Gabriella elmondta, hogy egy iskolában, ahol gyermekek és közösség van, ott nagy érték az összefogás egy nemes cél érdekében. Évek óta tervezte már az iskola, hogy szerveznek egy bált, amelyen a támogató szülők is részt vehetnek és idén az igen aktív szülői közösséggel összefogva sikerült ezt megvalósítani.

A vendégvárás idején az érkezőket a Friss Barokk Kamara Zenekar előadása fogadta.
A zenekar tagjai: Szásziné Nagy Judit – hegedű, Pusztai Virág – zongora/csembaló, Szűcsné Hegedűs Orsolya – fuvola, László Blanka – cselló.
A vacsora elfogyasztása után a jó hangulathoz a zenét a Soundwitch Zenekar szolgáltatta, majd az est fénypontjaként az intézmény dolgozóiból és szülőkből álló csapat az Apáca Show mintájára ének és táncos előadással kedveskedett a vendégeknek, amely igen nagy sikert aratott.
Az iskola részéről a bállal az volt a kiemelt cél, hogy dolgozóik a szülőkkel együtt legyenek, találkozzanak, beszélgessenek, közelebb kerüljenek egymáshoz egy kötetlenebb program során. Az est jótékonysági oldaláról tudni kell, hogy egy nemes célt szolgálva a bevételt az intézmény teljes klimatizálására szeretnék fordítani, megfelelő környezetet biztosítani ezzel az itt dolgozók és a gyermekek számára egyaránt.
Fotógaléria:
