A Kiskőrösi LC utánpótlás labdarúgó csapatai közül az U15-ös lány csapat a korosztályos vármegyei Futsal Téli Tornasorozat Leány U15-ös bajnokság A csoportjában szerepel. A vármegyei küzdelemsorozatban az A csoportban három, a B-ben pedig négy csapat küzd meg egymással.
A kiskőrösi lányok eddig a következő eredményeket érték el:
Kiskunhalasi FC – Kiskőrösi LC 1-9
Kiskőrösi LC – Méhecskék SE (Kalocsa) 6-7
Kiskunhalasi FC – Kiskőrösi LC 0-11
Kiskőrösi LC – Méhecskék SE 1-1

A bajnokságban az első két fordulót a kelebiai sportcsarnokban rendezték meg, mely után a harmadik fordulónak február 9-én a kiskőrösi városi sportcsarnok adott otthont.
A játéknapra a sok hiányzó miatt a kiskunhalasiak nem tudtak csapatot kiállítani, így csak a kiskőrösiek kalocsaiak elleni mérkőzése került megrendezésre.

Az izgalmas, gólokban gazdag találkozón a kiskőrösiek 7-5 (3-2) arányú vereséget szenvedtek el a kalocsai Méhecskék SE gárdájától: Lajkó Panna – Jaksa Maja, Csernik Zoé, Szabó Nóra, Zsikla Dominika. Csere: Tamás Jázmin, Faragó Laura, Rácz Kinga, Takács Tábita. A hazai találatokat Zsikla Dominika, Csernik Zoé-2, Takács Tábita és Jaksa Maja szerezték. A találkozó elején a kiskőrösiek szerezték meg a vezetést, majd az első félidőben 3-2-re megfordították az állást a kalocsaiak. A Csernik Zoltán edző vezette hazai lányok a második félidő elején két gyors góllal 4-3-ra vezettek, majd 5-5 volt az állás, de a találkozó hajrájában elkerülhető gólokat kapva vereséget szenvedtek.

A tabella állása a 3. forduló után:
1. Méhecskék SE (5 mérk.) 13 pont 30-13
2. Kiskőrösi LC (5 mérk.) 7 pont 32-16
3. Kiskunhalasi FC (4 mérk.) 0 pont 2-35
Fotógaléria:





