Mona Vintan és Papp József keramikus művészek alkotásaiból nyílt kiállítás „Együtt alkotás” címmel 2025. február 12-én a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ kamaratermében.
Az esemény fényét Kovács Réka és Viczián Marcell vajdaszentiványi táncai emelték. Felkészítő tanáruk: Bőtös Barnabás.

A Baranya vármegyei Alsómocsoládon élő és alkotó Papp József keramikus Marosvásárhelyen született. Édesapja szobrász-keramikus volt, gyermekkorát a műtermében és galériákban töltötte, de ekkor még nem agyagozott. Családjával 1990-ben települtek át Magyarországra, először Miskolcra, majd következett Baja, Sopron, Fertőszéplak, Lánycsók, s legutóbb Alsómocsolád. Papp József Baján kezdett el kerámiázni. A megnyitóbeszédében kiemelte, hogy egyedi technikával készíti kerámiáit. A fazekas mesterséget soha nem tanulta, így a korongozást nem érezte magáénak. Autodidakta módon lett agyagkonstruktőr, hurkafelrakással, érzelmi hatások alapján, ösztönből építi fel műveit. Három német színű agyag adja a munkái alapját, melyeket ötvözve készülnek el az egyedi alkotások. Ritkán színezi meg az alapanyagokat, inkább intarziát készít, azaz agyaggal színezi az agyagot. Ezt a technikát nem sokan alkalmazzák, ezért is különlegesek az elkészült kerámiák.

Az utóbbi 30 évben 90 kiállítása volt 6 országban, és több mint 300 kerámiája díszíti gyűjtők otthonait.
Papp József „civil porszemként” is hivatkozott magára. Baján zenélő virágórát tervezett és hozott létre, országos mozgalmat indított „Párbeszéd az utakon” néven a kulturált közlekedésért. Autistákat segített kerámia műhely létrehozásában, tábort vezetett, kiépített egy testvérvárosi kapcsolatot Baja és Marosvásárhely között, könyvet adott ki szülővárosáról „Múzsák fellegvára” címmel, és Alsómocsoládon szeretne hozzátenni a falu kulturális életéhez. Szülővárosa 2003-ban Pro Urbe díjjal tüntette ki az említett számos civil kezdeményezéséért.
Monával 3 évvel ezelőtt hozta össze a sors, aki 20 éven át dolgozott Gyulafehérváron a porcelángyárban, ahol a kreatív részlegen porcelánvirágokat készített. Jelenleg agyagból készít egészen élethű virágokat -ami rendkívül nehéz-, melyekkel a kerámiáit díszíti.
Kiskőrös Város Önkormányzatától az eseményt megtisztelte jelenlétével Gmoser István alpolgármester, valamint Pethő Attila önkormányzati képviselő.
A megnyitót követően az alkotásokat megtekintve alkalom volt a művészekkel beszélgetni egy kis harapnivaló és üdítő, valamint bor mellett.
A kiállítás március 12-ig tekinthető meg, ahol meg is lehet vásárolni az egyedülálló kiállított darabokat.
Fotógaléria:
