A vármegyei I. osztályú férfi kézilabda bajnokságban élcsapatok mérkőzését játszották le Kiskőrösön, amikor február 15-én a Kiskőrösi KSE gárdája a Kiskunhalasi UKSC együttesét látta vendégül. A két csapat korábban már találkozott egymással ebben a szezonban és az őszi kiskőrösi mérkőzésen 21-17-re a kiskunhalasiak nyertek.

A kiskőrösi fiúknak most sikerült visszavágniuk a korábbi vereségét, mivel 31-17-re (15-10) győzték le a kiskunhalasiakat: Petróczi-Kis – Geiger 6, Barna 3, Kincses, Szabó T. 3, Ruskó, Kiss-Tóth 4. Csere: Judák (k), Dózsa T. 2, Gucsi, Harangozó 4, Németh A. 2, Pálinkás 2, Szamek 1, Szentgyörgyi 3, Városi 1.

A találkozót lassú játékkal és védekezésben elkövetett sok hibával kezdték a kiskőrösiek, így az első vendég találat után az 5. percben 1-3 volt az állás.

A találkozó a 22. percig volt nagyon szoros, amikor 8-8 után ritmust váltottak a kiskőrösiek és gyors lerohanásból szerzett találatokkal a szünetre 5 gólos előnnyel vonulhattak be az öltözőbe (15-10).
A második játékrészben a kiskőrösiek gyorsan, lendületesen kézilabdáztak és felállt fal ellen, valamint lerohanásból is több gólt szerezve nagy gólarányú győzelmet arattak.

Ezzel a sikerrel a kiskőrösi csapat továbbra is a tabella élén van 14 mérkőzésen szerzett 25 ponttal.

Laki Gergő (a képen középen fekete ruhában)
Laki Gergő – Kiskőrösi KSE edzője:

-Ismertük a kiskunhalasiak játékát és tudtuk, hogy egy jó képességű csapattal találkozunk a mai napon. A mérkőzés elején sokat hibáztunk különösen védekezésben, így a játék ezen szakaszában szoros volt az eredmény. Az első félidő végére már azt játszottuk, amit megbeszéltünk és ennek eredménye volt, hogy 5 gólos előnyre tettünk szert a szünetig. A második félidőben feljavult a védekezésünk és a támadásainkat gyorsan, pontosan vezettük végig és ennek köszönhettük ma a nagy gólarányú győzelmünket. Szeretnénk, ha a játékunk a következő hetekben is tovább fejlődne és a célunk az, hogy a bajnokság végére minél fényesebb érmet szerezzünk.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (50 db kép)
MEGOSZTÁS