Idén januárban megalakult a Kőrösszolg Kft. sportért felelős divíziója, mely a városi sportéletet koordinálja. A hatékony feladatellátás érdekében a Kft-n belül hozták létre a divíziót, melynek vezetője: Lengyel Tibor.

 

Az idei évtől új szerepben ismerhetnek meg a kiskőrösiek. Korábban hol találkozhattak veled, mivel foglalkoztál?

Tősgyökeres kiskőrösi vagyok, borász és kertészmérnök végzettségem van. 20 évig értékesítéssel foglalkoztam: mint növényvédőszerek forgalmazása, tápanyag-utánpótlás, de tulajdonképpen minden, ami a mezőgazdasághoz köthető. Ezt a tevékenységet pár éve folyamatosan csökkentettem a piac átalakulása miatt, és keresni kezdtem olyan más lehetőségeket, ami egyben régi vágyam is volt, ezek pedig a sporttal kapcsolatosak. Gyermekeim mind sportolnak, ez is segített abban, hogy ez lesz számomra a legmegfelelőbb út, amit esetlegesen választani szeretnék, így 45 felett. 2006-ban lettem képviselő, melyet két cikluson keresztül végeztem, de rájöttem, hogy ez nem az én utam. Mind a mai napig úgy gondolom, hogy kívülállóként aktívabban tudom képviselni azt, amit szeretnék. Mindeközben folyamatosan elláttam egyéb civil feladatokat: a Kiskőrös-Erdőtelekért Alapítvány elnöke vagyok, 2024-ben már harmadik alkalommal rendeztük meg a nyári Borzsongás elnevezésű eseményt. Nagy sikerrel megszerveztük az első MAZSOLA Partit is, ami a gyerekes családoknak szólt, csatlakoztunk annak idején a Petőfi 200-hoz és sok egyéb programhoz, ami a gyerekekkel kapcsolatos. A Bem iskola SZMK elnöke is vagyok, mely egy nagyon konstruktív feladat, jól ki lehet teljesedni benne, a fejlődés lehetősége határtalan.

Hogyan kapcsolódsz a sportélethez?

Kizárólag amatőr szinten sportoltam. Kezdetben kézilabdáztam, aztán a helyi kispályás labdarúgó csapatokban szerepeltem, de itt már nem tudtam a saját magam által kívánt mércét sem megütni -koromnál és a tehetségemnél fogva-, úgyhogy idővel elengedtem. A sportéletbe két éve veszek részt újra aktívan, amikor a labdarúgó klubhoz kerültem. Ekkor kezdődött az az út, amin jelenleg is járok. Az én feladatellátásomba tartozott a Revaló Pál Sporttelep labdarúgópálya felületének karbantartása, ami hosszas megbeszélések után januárban visszakerült a város üzemeltetésébe, melyet több éven keresztül a labdarúgó klub üzemeltetett. Mivel hatalmas területről beszélünk, ennek karbantartása nagy terhet jelentett a klubnak. A kiskőrösi sportélet folyamatos növekedése miatt, mely egyre több feladatot adott a kluboknak és a városnak is, fogalmazódott meg a városvezetésben, hogy bővítenék a tevékenységet: nem önálló sportigazgatóságot hoznának létre, hanem egy tagozódást a Kőrösszolgon belül. Így került kialakításra a divízió, és hozzánk minden olyan tevékenység, ami a sporttal vagy a szabadidős jellegű programokkal összeköthető.

Milyen feladatokat lát el a sportért felelős divízió?

Kezelésünk alá került a Revaló Pál Sporttelep, a Szabadidőpark, a Krimpen-park, Tüskös-park, Záportározó és a Küzdősportok Háza, valamint a katolikus temetővel szembeni park. Ezen területek karbantartását, ápolását, fejlesztését végezzük, illetve a helyi sportélet szervezését.

Ez mit jelent pontosan?

Jelenleg Kiskőrösön sporttevékenységet főként a sportegyesületek végeznek. Mi pedig 100%-ban biztosítjuk nekik a hátteret és egyéb kívánságaikat is figyelembe véve alakítjuk ki a helyi sportéletet. Azt gondolom, hogy mindenképpen példaértékű és előremutató, hogy ilyen hatalmas sportélet van városunkban. Ezek most mind az égiszünk alá kerülnek. Az önkormányzat ennek biztosította a technikai hátterét, mert átcsoportosításra kerültek a gépállományok, gépeszközök is. A labdarúgó klub is rendelkezésünkre bocsátotta az általa vásárolt eszközt, sőt a Kőröskom-nál is voltak további eszközök. Ezek állapotfelmérése is megtörtént. Fejlesztéseket akkor szeretnénk véghez vinni, ha úgy érezzük menet közben, hogy szükségesek. Első körben úgy látjuk, hogy ezekkel meg tudjuk oldani a feladatot. Ez most azért zömében: fűnyírás, pályák karbantartása, szemétszedés lesz, szorosan együttműködve a parkfenntartókkal, és a közmunkaprogram irányítójával is.

A divízió létrehozásával esetleg szükséges (volt) a személyi állományt bővíteni?

Személyi állományunk tekintetében figyelembe vettük a kollégák várható nyugdíjazását is. Jelenleg négy állandó kolléga tartozik a divízióhoz: Szűcs Zoltán, Turán Pál, Viczián László, és jómagam, valamint a Kőröskom fog szezonálisan rendelkezésünkre bocsátani 2 fő munkatársat, amennyiben úgy látjuk, hogy erre szükség van.

Mindez folyamatos munkát igényel, vagy évszaktól függően változó lehet?

Télen is rengeteg a feladat. A költségvetés tervezése is ez időtájban van, ami a működésünk sarkpontjainak egyike. Ilyenkor végezzük azokat a karbantartásokat, amikre úgy gondoljuk, hogy a szezonban nem lesz idő.  Például a műfüves pálya körüli háló karbantartása, kapuk és a már meglévő, például: öntözőberendezés karbantartása. Gondolok itt arra, hogy ilyenkor leszereljük a szivattyúkat és felújítjuk, hogy ne szezonban kelljen a gépek karbantartását végezni. De rengeteg olyan feladat van, ami ide csatlakozik. Lombtakarítási feladataink is folyamatosan vannak, de rendszeresen kell szemetet is szednünk a szemetelők után. Ez mind-mind állandó jellegű munkát ad ennek a két embernek. Ilyenkor a sportcsarnok is teljes kapacitással működik, ott is rengeteg a teendő. A karbantartások mellett például a beléptetőrendszer aktualizálása is folyamatban van, megoldásra vár, hogy azt miként működtethetjük majd professzionálisan.

Február 5-én tájékoztatót is tartottál, erre miért volt szükség?

Azért tartottam fontosnak, hogy minden érintett fél tájékoztatva legyen a változásokról. Megtörtént a célok megfogalmazása, a feladatok kiosztása, sőt beszéltünk arról is, hogy milyen esetekben forduljanak hozzám a kollégák, és mely esetek azok, amelyek Szabó István ügyvezető kompetenciakörébe tartoznak. Természetesen mindig nyitottak vagyunk az új ötletekre, az új lehetőségekre, de a kapacitásunk 140%-át lefedtem feladatokkal. Úgyhogy ha ezeket teljesítjük, akkor nagyon elégedett leszek. Azt hiszem egy kicsit túl is vállaltuk magunkat, de nem gondolnám, hogy lehetetlen feladatokkal. Ezen felül még nagyon fontos lesz, hogy a helyi sportegyesületeket, alapítványokat, akik gyermekneveléssel, sporttal, vagy szabadidős tevékenységgel foglalkoznak, őket egy égisz alá hozzuk, ezáltal kialakítsunk olyan csoportokat, melyek a közös gondolkodást teszik lehetővé. Így hatékonyabban tudunk kommunikálni és együtt dolgozni is.

Kapcsolódó cikk
Januártól Szabó István lesz a Kőröskom és a Kőrösszolg Kft. új ügyvezetője
Januártól Szabó István lesz a Kőröskom és a Kőrösszolg Kft. új ügyvezetője
Mint arról korábban már beszámoltunk, jövő év elejétől új ügyvezető igazgatója és felügyelőbizottsága lesz Kiskőrösön a Kőröskom és a Kőrösszolg...
Hogyan érzed magad ebben az új szerepkörben?

Azt mondhatom, hogy nagyon jól. Nagyon jó kollégákkal vagyok körülvéve, és egyelőre a feladatok is olyanok, amiket az ember szívesen végez.

Említetted, hogy szívesen fogadjátok az ötletek, észrevételeket, javaslatokat. A lakosság hogyan, hol tudja felvenni veletek a kapcsolatot?

Székhelyünk, irodánk a sportcsarnok régi sportigazgatósági irodája. Mivel a munkaköröm speciális, nem kizárólag irodai munkakör, ezért gyakorlatilag a városban bárhol találkozhatnak velem, de szívesen fogadjuk a megkereséseket telefonon, vagy e-mailben is.
06-78/415-242 iroda, Városi Sportcsarnok
e-mail: koros.sport@koroskabel.hu

MEGOSZTÁS