Dr. Zacher Gábor toxikológus február 20-án nagy sikerrel tartott két telt házas előadást Izsákon „Mindennapi függőségeink” címmel. Az esemény különlegessége abban rejlett, hogy délelőtt az izsáki iskola 7. és 8. osztályos tanulóinak is előadást tartott, felhívva figyelmüket a rájuk leselkedő veszélyekre és tévhitekre.

Az izsáki iskola 7. és 8. osztályos tanulóinak tartott előadása

A másfél órás beszédet a diákok csendben és értő figyelemmel hallgatták, míg Dr. Zacher – időnként humorral, saját nyelvezetüknek megfelelve – hívta fel a veszélyekre a figyelmet. Legfontosabb üzenete az volt, hogy a kábítószer-fogyasztásnál nincs kompromisszum: már az első találkozáskor határozottan, „NEM”-et kell mondaniuk. Emellett szó esett példákon keresztül a dohányzásról, a modern dohányeszközökről, a kávé fogyasztásáról és az energiaitalokról is.

Majd este 17 órától az iskola aulájában felnőtteknek szóló előadásával várta a közönséget, melyet Dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője nyitott meg:  „Először is szeretném megköszönni a polgármester úrnak, Lakatos Tamásnak és az iskola intézményvezetőjének, Kapás Zoltánnénak, hogy létrehozták ezt a rendezvényt, és külön köszönöm Frankó Balázs kollégámnak, hogy volt ilyen merész és belevágott egy ilyen vállalkozásba – ezt példaértékűnek tekintem.”

Dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője nyitott meg a rendezvényt

Ezt követően rámutatott arra, hogy a mai napon Dr. Zacher Gábor főorvos úr olyan fontos témákról fog beszélni, amelyek meghatározzák mindennapi életünket, és amelyek a legfontosabb veszélyforrások közé tartoznak – nemcsak ránk, hanem a gyermekeinkre is.

„Ilyen például a drog, és sorolhatnék még pár olyan szenvedélyt, amelyek idővel ártalmas szenvedéllyé válnak, és ha az ember egy káros szenvedélyt magáévá tesz, onnantól egyenes út van a lejtő felé, és ha valaki ezen elindul, akkor elindul a bűn útján is. Éppen ezért nagyon fontos erről beszélni, hogy senki se váljon egy ilyen káros szenvedély áldozatává.” Majd folytatta: „Ma azt gondolom, hogy a drog probléma globális jelenség – globálisan kell vele foglalkozni –, és az egyik legfontosabb eszköz, hogy mindazokat, akik ezzel a szerrel kereskednek, a rendőrség elfogja és eljárjon ellenük. De ha nem foglalkozunk a másik oldallal, a fogyasztókkal, akkor ez egy olyan hétfejű sárkány, amelynek ha levágjuk a fejét, mindig kinő helyette másik. Mert amíg van kereslet, addig a kínálat is fennmarad. El kell kezdenünk megelőzni, hogy valaki fogyasztóvá váljon – merjünk beszélni arról, hogy ezeknek a szereknek milyen káros hatásaik vannak, hogyan lehet elkerülni, hogy valaki fogyasztóvá váljon, és ha valaki már azzá vált, akkor milyen segítséget tudunk neki nyújtani.”

Dr. Gulyás Zsolt továbbá hangsúlyozta a rendőrség előtt álló további kihívásokat is: „A másik nagy probléma, amellyel szembenéz a rendőrség, az az online térben elkövetett csalások, amelyek ma a legnehezebben felderíthetők. És egy harmadik témát is említenék: az iskolákban tapasztalható online és offline zaklatások. Ma sajnos azt lehet mondani, hogy Magyarországon a gyerekek 60%-a elszenved valamiféle támadást.”

Sajnos Dr. Zacher Gábor is megerősített bennünket az efféle veszélyekben, de nem állt meg ezeknél és a függőségeink tárházát sorolta fel.

A toxikológus főorvos „Mindennapi függőségeink” című előadása rendkívül időszerű és elgondolkodtató témát dolgoz fel, amelyet szórakoztató és nevelő stílusban adott elő. Az előadás célja, hogy ráébressze a hallgatóságot a mindennapi függőségeinkre, legyen szó akár gyógyszerekről, drogokról, alkoholról, számítógépről vagy mobiltelefonról.

Zacher doktor hangsúlyozza, hogy a függőségek szerves részévé váltak életünknek; körülvesznek minket, és nehezen szabadulunk tőlük. Az előadás során statisztikákkal és személyes tapasztalatokkal világított rá a függőségek hátterére, kiemelve, hogy nemcsak a szűk családi környezetünket kell vizsgálnunk, hanem tágabb társadalmi összefüggéseket is.

A főorvos szerint nem csupán a hagyományos értelemben vett függőségek, mint a drog vagy az alkohol alkotják a veszélyforrások listáját, hanem a modern társadalom által kínált, akár elsőre ártalmatlannak tűnő szokások is – a dohányzás, gyógyszerfogyasztás, játékszenvedély, koffein, a közösségi média, a szex, az evés, a sorozatok, a vásárlás, sőt, akár az olvasás is. Ezek a jelenségek azon múlnak, hogy képesek-e megőrizni az ember tolerábilis szintjét, vagy egy idő után szenvedélybeteggé válnak, mely már alapvetően befolyásolja az életvitelünket. Míg a tudatmódosító szereknél elsőre a kábítószerek jutnak eszünkbe, a felnőtt társadalomban sokkal nagyobb veszélyt jelenthetnek az altatók és a nyugtatók, melyek könnyen felemészthetik az egyén kontrollját. Ezzel párhuzamosan a táplálkozási szokásaink is komoly következményekkel járhatnak – erről árulkodik az a mondat is, amely mélyen beleégett az agyamba: „Magyarország késsel-villával ássa meg a sírját!

A toxikológus szerint az ember saját maga nehezen ismeri fel, ha már túlzottan belemerült egy tevékenységbe, legyen az akár alkohol, túlzott vásárlás, evési jutalmazás vagy épp a napi 20 órás olvasás. Ezért fontos, hogy merjünk szembenézni önmagunkkal, legyünk őszinték saját függőségeinkkel kapcsolatban. Ha ezt meg tudjuk tenni, esélyünk van arra, hogy normalizáljuk a helyzetet; ha nem, komoly problémák is kialakulhatnak. Fura volt hallani, hogy napjaink egyik legelterjedtebb függősége a sorozatfüggőség, ami nem feltétlen a történet eredetisége miatt ragadja magával a nézőt, hanem abba az állapotba keríti, amivel a saját nyomorát elfelejti.

A toxikológus úgy véli, hogy manapság alapvető gondok vannak az értékrenddel és a 7 perces ementáli gyerekek világát éljük: hiányoznak a keretek, a valódi példaképek, rosszak a szociális minták, és sokan a gyors és könnyű örömszerzésre törekszenek.

Hogyan védhetjük meg a felnövekvő generációt, és hogyan léphet ki a felnőtt társadalom a mókuskerékből? Számtalan szociális mintát és genetikai hajlamot adunk tovább, amelyek meghatározzák a következő nemzedék életét. Ha egy családban az apa alkoholhoz nyúl, az anya nyugtatókkal próbálja átvészelni a mindennapokat, és a közös időt csak sorozatnézéssel töltik, mit várhatunk a gyermektől? Ő már eleve nehéz terheket tesz a puttonyába, hiszen a szülői minták meghatározó szerepet játszanak a fejlődésében. A családi minta, a megfelelő kontroll és a kommunikáció kulcsfontosságúak, hogy elkerüljük a fiatalok számára a káros szokások kialakulását.

A kontroll mechanizmus létfontosságú abban, hogy az egyén meg tudja-e őrizni magát a tolerábilis, azaz az elfogadható függőségi szinten. Mivel a fiatalok gyakran nem rendelkeznek ezzel a belső kontrollal, elengedhetetlen a családi kommunikáció és a jó szülő-gyermek kapcsolat, mely hosszú távon segíthet megakadályozni a függőségek kialakulását és a belső értékrendünk átalakulását.

A szakember szerint szinte végtelen a függőségek tárháza, ezért a legfontosabb kérdés az, hogy merünk-e őszinték lenni önmagunkkal, és szakítunk-e a jól ismert kifogásokkal, mint például: rossz társaságba keveredtem, az apám és a nagyapám is alkoholista volt, nem tehetek róla, a génjeimben van, vagy bármikor abba tudnám hagyni, ha akarnám mondatokkal.

Az előadás során elhangzottak segítenek mindannyiunknak jobban átlátni, hogyan is léphetünk ki a mókuskerekből és érdemben dolgozhatunk a függőségeink felismerésében és azok leküzdésében.

A telt házas rendezvényen a helyi lakosokon kívül a környező települések polgármesterei, illetve rendőrség több képviselője is részt vett.

A rendezvény az Aranyhíd a generációk közötti együttműködés pályázata keretein belül valósult meg, a Táncsics Mihály Általános Iskola, az SZMK, Izsák Város Önkormányzata, és az Izsáki Rendőrőrs, Frankó Balázs rendőr zászlós közreműködésével.

Top_Plusz-3.1.3-23 kódszámú, Helyi humán fejlesztések. Izsák aranya: kincsünk a helyi lakosság és a helyi örökség, benne az Arany Sárfehér.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (46 db kép)
MEGOSZTÁS