A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság első tavaszi fordulójában szomszédvári rangadót rendeztek Kiskőrösön február 23-án. Az említett napon a bajnokság 16. fordulójában a Kiskőrösi LC gárdája a Kecel FC együttesét fogadta és az egy gólt hozó találkozó végén a hazaiak örülhettek a győzelemnek.
Kiskőrösi LC – Kecel FC 1-0 (0-0)

Kiskőrösi LC: Tóth Z. – Csáki, Torgyik, Barkóczi, Vajda, Lajkó (Patai), Pekker (Albert), Szedmák, Budai, Szabó D. (Petrovics), Dulai.

Kecel FC: Molnár – Nagy G., Vata, Bányai, Döbrentei, Bajnok, Killer, Pocsai, Torma (Nagy K.), Csupity, Kóbor.
A két csapat az őszi szezonban egy emlékezetes találkozót vívott egymással, amikor Kecelen a hazaiak már 3-0-ra vezettek és a mérkőzésen a kiskőrösiek 3-3-ra kiegyenlítettek. Akkor a mérkőzés végén a győztes találatot a keceliek szerezték meg, így 4-3-ra nyertek.
A kiskőrösi és a keceli csapatban sem volt jelentősebb változás a keretben, így mindkét klub szinte változatlan játékosösszetételben vágott neki a tavaszi szezonnak. A kiskőrösiek szerettek volna visszavágni az őszi szezonban elszenvedett vereségért, a keceliek pedig jó rajtot kívántak venni a bajnokság második felében.
A mérkőzésen a hazaiak birtokolták többet a labdát és mezőnyfölényben játszottak a saját térfelére olykor mélyen visszahúzódó vendégekkel szemben. Már a 6. percben megszerezhette volna a vezetést a kiskőrösi csapat, amikor bal oldalon elfutó Szedmák Roland beadását követően mintegy 7 méterről tiszta helyzetbe a kapu fölé lőtte a labdát Lajkó Flórián. A 16. percben a kiskőrösi Szedmák Roland lövését védte a keceliek kapusa Molnár Patrik. A 23. percben a hazaiak vezethettek támadást, amikor Dulai Máté indította jó labdával Szedmák Rolandot, aki elől bravúrral mentett ziccerben Molnár Patrik. Az első félidőben még a kiskőrösi Dulai Máté előtt adódott három nagyobb lehetőség is a gólszerzésre, de keceli védők vagy a vendégek kapusa tudott menteni. Az első keceli helyzetre az 51. percig kellett várakozni, amikor Bányai János Róbert 22 méterről leadott lövése után nem sokkal ment a kapu mellé a labda. Nem sokkal később a kiskőrösi Szedmák Roland lövését védte szép mozdulattal a keceliek kapusa. A 60. percben majdnem megbosszulta magát a sok kihagyott kiskőrösi lehetőség, amikor a keceli Bányai János Róbert közeli lövését tolta szögletre nagy bravúrral a hazaiak hálóőre Tóth Zoltán. A 75. percben a kiskőrösi Lajkó Flórián végezhetett el szögletet a jobb oldalról, amit követően szép mozdulattal lőtte el a labdát Barkóczi Ádám és a kecelieket a felső kapufa mentette csak meg a góltól.

A találkozót eldöntő gól a 88. percben született, amikor egy előreívelés után a kiskőrösi Dulai Máté megelőzte védőjét és a rosszul kimozduló Molnár Patrikot is, majd az üresen hagyott kapuba fejelte a labdát (1-0). A kiskőrösiek sok helyzetet dolgoztak ki a mérkőzésen és összességében megérdemelten nyertek a támadójátékban kevésbé veszélyes keceliek ellen.
Márton Zsolt – Kiskőrösi LC edzője:
-Felhívtam a fiúk figyelmét arra, hogy nagyon nehéz mérkőzésre számítsanak és nem fér bele, hogy sokat és nagyot hibázzunk. A mérkőzés képét nézve elmondhatom, hogy saját magunknak nehezítettük meg a dolgunkat, mert az első félidőben a komoly helyzeteink alapján akár 2-3 góllal is vezethettünk volna. A sok kihagyott helyzet miatt a végen nagyon nehezen tudtuk megszerezni a győztes találatot. A látottak alapján szerintem megérdemelten nyertünk. Ez a győzelem megfelelő lendületet adhat a csapatnak. Biztató volt a mutatott játékunk. Kiemelném, hogy nem kaptunk gólt egy kontrajátékot nagyon jól játszó csapat ellen a mai napon.
Kis Péter – Kecel FC edzője:
-Téli felkészülésünk messze nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Szinte csak teremben edzettünk és több gyakorlásunk is elmarad a sok hiányzó miatt. Sajnos ez meglátszik a játékunkon, mert nincs a fiúkban hosszútávú futás és nagyobb sprintek. Az egész csapatot betegségek sújtották végig a téli felkészülés során és az edzőmérkőzésekre is csak úgy tudtunk kiállni, hogy a második csapatból érkeztek hozzánk játékosok. A nehézségek ellenére a mai találkozón sokkal többet kaptam vissza a fiúktól, mint amire számítottam. Csúsztunk, másztunk egymásért, lelkesedésben és csapategységben nagyon odatették magukat a fiúk. A játék képe alapján lehet, hogy megérdemelt a kiskőrösiek győzelme, de nagyon sajnálom, hogy a találkozót eldöntő gól elkerülhető körülmények között, nem egy kidolgozott akció végén született. Sok pozitívumot láttam a mai mérkőzésben, ami jó előjel a további mérkőzésekre. Meg kell említenem, hogy ma a védelmünkből hárman hiányoztak. Pályára lépett olyan, aki tegnap még beteg volt. Killer Máté egy sérülés miatt egész héten nem tudott edzeni, valamint olyan játékost is be kellett raknom a csapatba, aki betegsége miatt a téli felkészülés során mindössze két gyakorláson vett részt.
Fotógaléria:
